Ponyvára szórtak egy mázsa meggyet - Nem voltak politikai felhangok
A figyelemfelkeltő demonstráción csupán három-négy gazdálkodó vett részt. Az eseményt nem kísérték politikai felhangok: a ládákba szedett terményt a termelők néhány érdeklődő és az újságírók előtt öntötték ki. A tiltakozók összesen mintegy egy tonna meggyel érkeztek, amelynek zömét a rászorultaknak osztották ki az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Nádor utcai székházánál.
Budai Gyula, a megmozdulást szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) igazgatója szerint a demonstrációk folytatódnak, ha a mostani akció nem lesz eredményes. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Gráf József agrárminiszter a piacstabilizálás érdekében nem kíván intézkedni, holott Szabolcsban a kilónkénti felvásárlási árak már 30 forintra estek, szemben a 100-110 forintra tehető önköltséggel. Az árkaretellt gyanító gazdálkodók azonnal versenyhivatali vizsgálatot követelnek, emellett pedig az áfakulcs csökkentését, az élelmiszerláncok minőségellenőrzését és az idényjellegű agrárfoglalkoztatási terhek mérséklését sürgetik.


