Javaslatok. Nem kellene lényegesen több pénzt fordítani az oktatásra ahhoz, hogy érdemben javuljon a tanulók tudásszintje – állítják német közgazdászok. A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet egy szakértője és a Wuppertali Egyetem oktatója inkább az iskolák közötti verseny élénkítését, a külső teljesítményértékelést és az oktatási rendszer messzemenő egységesítését ajánlja.
Az iskolaügy menedzselését kutató közgazdászok szerint az utóbbi időben azért nőtt az oktatás támogatásának a növelését célzó nyomás, mert az ebben érdekelt pedagógusok és szülők szervezettebben tudnak fellépni, mint ahogy a terheket végül állni kényszerülő adófizetők védekezni tudnak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung által idézett közgazdászok szerint viszont a német iskolák és a pedagógusok javadalmazásának további emelését sem nemzeti, sem nemzetközi összehasonlítással nem lehet igazolni. A német kisiskolások például gyengébben szerepeltek holland versenytársaiknál a pisai matematikai diákolimpián, holott a GDP-arányos oktatási ráfordításoknál fordított az arány. A kutatók nem tudtak érdemi eltérést kimutatni a különböző osztályméretek szerinti képzéssel nyert tudásszint között, ezért elutasították azt az indítványt, hogy az átlagos létszámot 25-ről 19-re csökkentsék, mert így negyedével növelni kellene az iskolák támogatását. Ugyancsak elutasították a szakemberek azokat a felvetéseket, hogy a számítógép-állományt újabb és újabb generációjú gépek beszerzésével kell naprakész szinten tartani. Ehelyett az erőforrások átgondoltabb hasznosítását sürgették, ezzel egyaránt jobb teljesítményre lehetne ösztökélni igazgatót, szülőt, tanárt és diákot. FAZ
Ennek megelőzésére és a verseny élénkítésére szerintük rugalmasabbá kellene tenni az iskolák közötti vándorlást és a fejkvóták elosztását.
Ennek megelőzésére és a verseny élénkítésére szerintük rugalmasabbá kellene tenni az iskolák közötti vándorlást és a fejkvóták elosztását. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.