BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendszámbiznisz: nagy falat

Még mindig nem értek a végére a magyar rendszámcsalók utáni kutakodásnak a szlovák hatóságok: július végére, augusztus elejére ígérték, hogy tájékoztatják a magyar vámszervezetet, ám mostanra kiderült, nagyobb „falatról” van szó, több időt vesz igénybe a munka.

Mint arról lapunk beszámolt, egyre többen autóznak külföldi rendszámmal, és felmerült a gyanú, a többség ily módon szeretne kibújni az adózási kötelezettség alól. Egy nagyobb értékű kocsi esetén akár egymillió forintot is megspórolhat az autós a regisztrációs adón, ha nem itthon helyezteti forgalomba járművét. A legtöbben a szomszédos Szlovákiát „találták meg”, de számos más ország – köztük amerikai és afrikai – jármű-azonosítói is láthatók már a hazai utakon. Egyes becslések szerint tízezernél is több külföldi rendszámú autó van Magyarországon, emiatt a magyar költségvetés több százmillió forinttól esik el.

A magyar vámhatóság még a nyár elején kérte a szlovák társszervezet együttműködését annak kiszűrésében, kik lehetnek, akik adóelkerülési szándékkal kérik autójuk szlovákiai forgalomba helyezését; az érintettek vajon jogosan használják-e Magyarországon a szlovák rendszámot, vagyis életvitelszerűen laknak-e ott, illetve tényleges gazdálkodást folytatnak-e, fizetik-e az ottani adókat.

A szlovák hatóságok – amelyek kiemelten kezelik a kérdést – még nem zárták le a vizsgálatokat, mivel a vártnál jóval több adatot kell ellenőrizniük. Ezért csak előzetes tájékoztatást küldtek a magyar partnerszervezetnek – tudtuk meg Sipos Jenőtől, a vám- és pénzügyőrség szóvivőjétől. Csak annyit közöltek, hogy az érintett magánszemélyek körében zömmel olyanokat találtak, akiknek a nevén egy-két gépkocsit regisztráltak, ám volt olyan is, aki négy autóra kért szlovák rendszámot. A gazdálkodó szervezetek közül eddig egy kirívó esetre figyeltek fel a hatóságok: ez a cég 245 gépkocsit helyeztetett forgalomba a szomszéd országban. Ebben a körben egyébként még négyezer vizsgálatot folytatnak a szlovákok.

Mint megtudtuk, a hazai utakon ősztől indulnak meg az „igazi” ellenőrzések, addig ugyanis nem látják sok értelmét, mivel még rengeteg külföldi turista autózik az országban, nem lenne ildomos őket zaklatni. Az ellenőrzések menetéről ma egyeztetnek a vámszervezetnél. Főként a mobil ellenőrző csoportokra vár a feladat, hogy lefüleljék a rendszámmal ügyeskedőket. Azt vizsgálják, a hazánk területén lakóhellyel rendelkezők milyen jogcímen üzemeltetnek más országban regisztrált gépkocsit. Az ország területén bárhol – a közutakon, a határátkelőhelyek közelében – megállíthatják ezeket az autósokat, akik egyébként az adóhivatal és a rendőrség megkülönböztetett figyelmére is számíthatnak. Utóbbira főként közbiztonsági szempontból van szükség, mivel a külföldi rendszámmal közlekedők könnyelműbben vezetik az autójukat, tudván, nehezebben lehet a nyomukra jutni és a kiszabott büntetést behajtani.

Szabály

A közúti közlekedésről szóló törvény értelmében a belföldön üzemeltetni kívánt, külföldi rendszámmal ellátott jármű forgalomba helyezését a tulajdonszerzést, illetőleg a jármű behozatalát követő legfeljebb 30 napon belül köteles kezdeményezni a jármű belföldi üzemben tartója.

Jogsértést követ el, aki életvitelszerűen, tehát az év legalább 180 napján Magyarországon él, de más tagországban forgalomba helyezett és annak rendszámával ellátott járművet tartósan itt használ.

Jogsértést követ el, aki életvitelszerűen, tehát az év legalább 180 napján Magyarországon él, de más tagországban forgalomba helyezett és annak rendszámával ellátott járművet tartósan itt használ.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.