BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Városi sarc az autósoknak

Egyre nőnek az autózás költségei Európa nagyvárosaiban. London, Stockholm és Milánó után a súlyos közlekedési problémákkal küzdő Párizs is csatlakozhat a belvárosba való behajtásért díjat szedő metropolisok csoportjához. Bécsben és más ausztriai városokban ugyanakkor nem a behajtási díjak, hanem az időben és térben egyre jobban kiterjedő fizetős parkolási övezetek emelik a városi autóhasználat költségeit.

Nemrég még tabutémának számított, ám az egyre nagyobb környezettudatosság és a magas üzemanyagárak következtében mind többen pártolják a behajtási díj gondolatát a francia fővárosban. A gazdasági élet szereplői, így például a munkaadókat tömörítő Medef szerint a behajtási díjból befolyó összegeket a tömegközlekedési hálózat további kiépítésére, illetve a gazdasági környezet versenyképességének javítására lehetne fordítani. Jelenleg naponta 2,7 millió autó fordul meg Párizs központi részén, és a 12 ezer négyzetkilométeres, 11,4 millió lakost számláló agglomerációs térségben mindennaposak a több kilométer hosszú dugók.

A tervet ugyanakkor éppen a szocialista főpolgármester, Bertrand Delanoë ellenzi, attól tartva, hogy a díj újabb feszültségeket szítana az elővárosok szegény és a belső kerületek tehetősebb lakossága között. A díj ugyanis főleg a messzebb lakókat sújtaná, akik a rosszabb tömegközlekedési viszonyok miatt jobban rá vannak utalva az autóhasználatra. Miközben az elővárosi háztartások 72 százaléka használ autót, a belső kerületekban a jól kiépített metró- és buszhálózatnak köszönhetően 53 százalék nincs saját gépkocsira utalva – írja a Die Welt.

Delanoë inkább újabb buszsávok kiépítésével és úgynevezett 30-as zónák kijelölésével javítana a helyzeten. Az emelkedő üzemanyagárak egyébként már önmagukban komoly változást okoztak a lakosság autóhasználatában: az elmúlt két évben robbanásszerűen megugrott a megosztott autóhasználók és a kerékpározók száma Párizsban.

A párizsi példától eltérően Ausztria több nagyvárosában, így Grazban és Linzben nem behajtási díjjal, hanem a fizetős parkolási zónák kiterjesztésével próbálnak úrrá lenni a közlekedési helyzeten a települések központjaiban. Grazban már tavaly nyáron 7 ezer újabb parkolóhelyet alakítottak át fizetőssé, és most újabb 1200-zal bővítenék az állományt – értesült a Die Presse. Linzben a Wissensturm nevű új oktatási központ környékén nyújtanák meg a fizetős időszakot 20 óráig az egyre nagyobb parkolóhelyhiány miatt.

Az osztrák fővárosban ugyanakkor már összesítik a tapasztalatokat arról, milyen hatásokkal járt a fizetős időszak este 22 óráig történő, tavaly szeptemberben bevezetett kiterjesztése. Eszerint a változás nagy vesztesei Bécsben a belvárosi vendéglők, sörözők, bárok voltak, amelyek forgalma 8 százalékkal esett vissza. A mozik és színházak látogatottságában nem történt számottevő változás. Ami a belső kerületek lakosságának szempontjait illeti, parkolási gondjaik egyes területeken enyhültek, másutt viszont semmilyen javulás nem volt tapasztalható.



Budapest egyelőre nem vet ki dugódíjat

A dugódíj bevezetése Budapesten időről időre felvetődik, de végül mindig rájönnek a döntéshozók, hogy bár nagy szükség lenne a forgalom csillapítására, jelenleg a magyar főváros közlekedési helyzete, szerkezete miatt erre nincs lehetőség.

Ehhez fejleszteni kellene a tömegközlekedést, vissza kellene például állítani a belvárosi villamosokat, korszerű elővárosi vonatokat kellene üzemeltetni. S az úthálózat is alkalmatlan, hiszen a belvárost sokan nem célállomásnak tekintik, hanem kényszerű útirány számukra, ha Pestről Budára – illetve fordítva – akarnak eljutni.

A parkolási zónák kiterjesztése persze a bevételnövekedés mellett azt is szolgálja, hogy egyre kevesebben menjenek be a város központi részébe, de önmagában ez sem jelent hatékony megoldást.




Ehhez fejleszteni kellene a tömegközlekedést, vissza kellene például állítani a belvárosi villamosokat, korszerű elővárosi vonatokat kellene üzemeltetni. S az úthálózat is alkalmatlan, hiszen a belvárost sokan nem célállomásnak tekintik, hanem kényszerű útirány számukra, ha Pestről Budára – illetve fordítva – akarnak eljutni.

A parkolási zónák kiterjesztése persze a bevételnövekedés mellett azt is szolgálja, hogy egyre kevesebben menjenek be a város központi részébe, de önmagában ez sem jelent hatékony megoldást.

Behajtási díjak Forrás: VG-gyűjtés

(Európa nagyvárosaiban)

London: hétköznap 7:00 és 18:30 között 8 font (2360 Ft)

Milánó: hétköznap 7:00 és 18:00 között 0–10 euró a gépkocsi károsanyag-kibocsátásától függően

Stockholm: hétköznap 6:30 és 18:30 között maximum 60 korona (1500 Ft)

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.