BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A lakásfelújítás leírható lesz az szja-ból?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Érdemes lehet a jövő évre halasztani ingatlanunk felújítását. Lapinformációk szerint az Országgyűlés elé olyan adómódosító indítvány kerül, amely – elfogadása esetén – lehetővé fogja tenni a felújításra elköltött összeg harminc százalékának (de legfeljebb százezer forintnak) a leírását a személyi jövedelemadóból.

Szakértők szerint a módosítás célja annak ösztönzése lenne, hogy a fogyasztók kérjenek számlát a mesteremberektől. Az adókedvezményt ugyanis csak szabályosan kiállított számla ellenében lehetne igénybe venni. Jelenleg elterjedt gyakorlat az építőiparban, hogy a megrendelők nem kérnek számlát, ezzel ugyanis megtakarítják a húszszázalékos áfát - írja a Reggel.hu.

Ezzel jól járnak az építők is, hiszen a bevétel után nem kell adózniuk. A változtatási tervek között szerepel az is, hogy a jövőben az ajándékozást helyettesítő fiktív adás-vételek után is ajándékozási illetéket kellene fizetni. Jelenleg elterjedt gyakorlat, hogy rokonok, barátok ugyan ajándékba adnak egymásnak ingatlant, ám az ügyletet adás-vétel formájában bonyolítják le.

Ennek az az oka, hogy az ajándékozási illeték jóval nagyobb, mint az ingatlanszerzési illeték (kulcsok a táblázatban). A jogszabály-módosítási javaslat értelmében ha az adóhivatal ilyen fiktív adás-vételekre bukkanna, átminősíthetné a szerződéseket ajándékozásivá, és kivethetné a számottevően magasabb illetéket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.