BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mérséklődőtt a termelői árak emelkedése

Enyhült az ipari termékek felől érkező inflációs nyomás a nyár végére, de az éves drágulás így is kiugróan magas. Bár az előző hónaphoz képest csak 0,1 százalékkal drágultak – a belföldi árakat tekintve – az ipari termékek, az éves ütem így is 12,9-es volt augusztusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az exportértékesítés árai – követve a forint gyengülését – 1,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, éves szinten még mindig csökkentek.

A belföldi és a külpiaci eladások együttes átlagára júliushoz viszonyítva 0,7, az előző év augusztusához képest 3,2 százalékkal volt magasabb. Tovább tart tehát az április óta megfigyelhető mérséklődés. Az árfolyamhatáson kívül főleg az alapanyagoknál bekövetkezett robbanásszerű drágulás hajtotta nyár elejéig a termelői árakat felfelé. Azóta mind az energia, mind a nyersanyagok ára csökken.

Éves összehasonlításban a kőolaj-feldolgozással kapcsolatos termelés drágult a legnagyobb mértékben, de ezen a területen augusztusra már megindult a drágulás mérséklődése. Az élelmiszer-ipari drágulás üteme szintén alacsonyabb, mint a nyár eleji hónapokban volt. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.