Viharos kezdésre lehet számítani ma, a parlament őszi ülésszakának nyitónapján. Várhatóan szavaznak a képviselők az Országgyűlés feloszlásáról szóló javaslatról, mi-
után Gyurcsány Ferenc miniszter- és pártelnök is ezt szorgalmazta az MSZP-frakciónál – közölte tegnap Daróczi Dávid kormányszóvivő. Ezt kérdésünkre megerősítette Nyakó István szóvivő is, aki elmondta: szeretnének már érdemi, tartalmi munkákkal foglalkozni. Eredetileg mára az MDF kezdeményezte – Herényi Károly és Hock Zoltán képviselő – a rendkívüli házbizottsági ülés összehívását a parlamenti ülés megkezdése előtti időpontra. A feloszlási indítványt támogatja a Fidesz és a KDNP is.
Az SZDSZ-frakció a mai ülés előtt dönt, szavazzon-e a parlament az indítványról, azaz a házbizottság ülésén felvegyék-e a kérdést a napirendre. Az viszont biztos, hogy az Országgyűlés feloszlását nem támogatják a liberálisok – szögezte le a Világgazdaságnak Horn Gábor ügyvivő. Az SZDSZ egységesen lép fel, erről egyhangú döntés született a frakció múlt pénteki ülésén. Nem nehéz megjósolni, hogy a szocialista képviselők is nemmel szavaznak majd a javaslatról.
A mára tervezett napirend szerint voksolnak a honatyák a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadása és a Balaton területrendezési szabályzat megállapításáról szóló törvénytervezetről, a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról, illetve a Demokrácia Nemzetközi Napjáról szóló határozati javaslatokról. Várhatóan felszólal a parlamentben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, aki az Európai Innovációs és Technoló-giai Intézet irányító testületének ünnepélyes nyitóülésére érkezett Budapestre.
Abszolút többséghez az összes, azaz a 386 képviselő több mint felének, azaz 194 politikusnak a szavazata, minősítetthez pedig kétharmados támogatás kell.
Abszolút többséghez az összes, azaz a 386 képviselő több mint felének, azaz 194 politikusnak a szavazata, minősítetthez pedig kétharmados támogatás kell.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.