Magyar gazdaság

Tízezrek kerülhetnek az utcára Magyarországon

Ahogy Nyugaton csökken a kereslet az autók iránt, úgy csökkenhet nálunk az ipari termelés.

Tömött sorokban szállítják a munkásokat a különbuszok a péntek délutáni műszakváltás előtt a Bosch hatvani autóalkatrész-gyárába. A gigantikus, dobozszerű épületek mint egy erőd állnak a Heves megyei város külterületén. Kettő után megjelennek az elsők, akik várják a Hatvan, Salgótarján, Gyöngyös felé induló buszokat. Kérdezősködésünkre egybehangzóan állítják: érzik a válság előszelét, az üzemben is megkezdődtek a menesztések. A 3500 embert foglalkoztató gyárban eddig százan kaptak felmondólevelet, és úgy látják, ennél is többeket fog kellemetlenül érinteni az idei karácsony, idén még további 100-150 fő leépítésére számítanak. Egy húsz év körüli lány arról beszél, hogy a termelés is visszaesett. „Csökkentik a darabszámot, és műszakösszevonásokra is sor került már” – mondja. A munkások között is napi beszédtéma a létszámleépítés, de azt mondják, mindenképpen dolgoznak, amíg tudnak.

A hitelválság miatt az emberek nehezebben és drágábban jutnak kölcsönhöz, emiatt inkább elhalasztják az autóvásárlást. Ezt az előbb említett gyárak mellett a Magyar Suzuki is megérezte, a társaság ennek ellenére még nem tervez változtatni az idei termelési tervein, és nem fogják vissza a gyártást. „Tisztában vagyunk a helyzet súlyosságával, figyeljük a gazdasági folyamatokat, és készek vagyunk a piaci változásokra megfelelően reagálni” – nyilatkozta a héten Ruska Viktória, a vállalat kommunikációs vezetője. A hatezer főt foglalkoztató Audi Hungária győri gyárában sincsenek jelenleg megszorító intézkedések.

A kisebb hazai beszállítókat, autóalkatrész-gyártókat is nehéz helyzetbe sodorja, hogy a nagyok behúzták a féket. Pénteken jelentette be a lámpatesteket és kábelkötegeket gyártó bonyhádi Aspöck Hungaria Kft., hogy a 120 dolgozó csaknem háromnegyedét elbocsátják. Az elmúlt hetekben drasztikusan visszaesett megrendelések miatt a kormánykerekeket is gyártó szombathelyi Delphi Hungary kénytelen volt leállítani egyik gyártósorát.

Más iparágakat is sújt a krízis. „Lassul a növekedés, szűkül a piac, ami súlyosan érinti az exportra termelő cégeket és a beszállítókat, a hazai piac ellátóit” – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A hatvani dolgozók mindegyike tudja, hogy főleg az autóiparban sok munkahely szűnhet meg. Szentgotthárdon sok munkás már hiába is menne dolgozni az Opel-gyárba, csütörtökön – egyelőre ideiglenesen – leállították ugyanis a termelést az egyik részlegben. A General Motors Powertrain üzemében az Opel gépjárművekhez gyártanak motorokat, de a kereslet visszaesése miatt több nagy európai autógyárban leállt a termelés, így nem tudják őket eladni. „Ha nem készülnek autók, motorokra sincs szükség, raktárra meg nem érdemes gyártani” – magyarázta Légrádi Edit, az üzem sajtószóvivője. A gyártás felfüggesztése egyetlen szerelősort érint, a munkásokat átmenetileg szabadságra küldték, vagy más munkát adtak nekik a gyáron belül. Létszámcsökkentésről egyelőre nincs szó, de ha hosszabb ideig nem indulhat újra a termelés, a munkásokra sem igen lesz szükség. Sajtóinformációk szerint először a bérelt munkaerőtől szabadulnának meg, ha a helyzet úgy kívánja.

Magyarországon a vásárlóerő gyengülésében máris érezteti a hatását a válság. Az emberek elhalasztják a tartós fogyasztási cikkek megvételét. Az a folyamat, ami elindult a gépkocsigyártásban, előbb-utóbb a többi iparágban is megjelenhet” – véli Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója. Elsősorban a háztartási gépeket, szórakoztatóelektronikai eszközöket gyártó cégek számíthatnak a kereslet erőteljes visszaesésére.

Ami biztos, hogy az ezernyi gonddal küszködő építőipart is mindenképpen kellemetlenül érinti a hitelválság. Mivel lakást is zömmel kölcsönből vásárolnak az emberek, az autóiparhoz hasonlóan itt is visszaesett a kereslet. Nem véletlen, hogy az ágazat szereplői meglehetősen borúlátók. A statisztikai hivatal adatai szerint erre minden okuk megvan: több mint tíz százalékkal csökkent az ágazat teljesítménye az elmúlt egy évben. A legnagyobb építőipari alágazatban, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésében csaknem 15 százalékos volt a visszaesés.

Bod Péter Ákos: az uniós tagság nélkül nagy bajban lenne az ország

– Hogyan érinti a hazai cégeket a nemzetközi válság?
– A bankok nehezebben és drágábban nyújtanak hitelt egymásnak, valamint a lakosságnak. Emiatt az emberek elhalasztják azokat a vásárlásaikat, amelyeket általában hitelből finanszíroznak. Ebbe a kategóriába tartozik a gépkocsi, az ingatlan, a műszaki cikkek és a háztartási gépek. Azokban az iparágakban lehet visszaesésre számítani, amelyek ezeket a termékeket állítják elő. Nehéz időszak elé néz így a hazai gépjárműipar és az építőipar is a kereslet visszaesése miatt.

– Ön szerint ez hány ember munkáját veszélyeztetheti?
– Mivel a válság nemcsak a nagy cégeket, gyárakat érinti, hanem közvetve a beszállítói körüket is, nagyon sok magyar kis- és középvállalkozás jövője válhat bizonytalanná. A hírekben már most lehet hallani elbocsátásokról. Sajnos, ha elhúzódik a krízis, akkor akár tízezrek munkája is megszűnhet.

– A krízis mennyire vetheti vissza az ország fejlődését?
– A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a Pénzügyminisztériumnak újra kell terveznie a jövő évi költségvetést, mert az előzetesen tervezettnél a válság miatt biztosan lassabb lesz a magyar gazdaság növekedési üteme. Értesüléseim szerint a pénzügyi tárca a korábbi 3 helyett már csak feleakkora, legfeljebb egy-másfél százalékos növekedéssel számol. A lassabb növekedés pedig kisebb termelést, alacsonyabb bérnövekedést és kevesebb új munkahelyet jelent.

– Az ország többi gazdasági mutatóját hogyan érintheti a válság, és ennek milyen hatása lehet az emberekre?
– Az is feljebb mehet a bizonytalanság hatására, bár mondjuk az olaj ára most világszerte azért mérséklődött, mert a romló kilátások miatt csökkenő keresletre számítanak a kitermelők. A esik, ami sokak megtakarítását söpri el. Vannak, persze, akik éppen ilyenkor tesznek szert egész vagyonra.

– A hitelválság miatt Izland teljes gazdasága és pénzügyi rendszere tönkrement. Fenyegeti-e hasonló veszély hazánkat?
– A magyar gazdaság alapjai egy fokkal jobbak, a lakosság és a cégek eladósodása még nem érte el az ő szintjüket. De minket is gyanakodva méregetnek kintről. Az uniós tagság nekünk sokat segít, anélkül nagy bajban lennénk.

<!-- Tízezrek kerülhetnek az utcára KRÍZIS Nehéz helyzetbe sodródik az ipar Magyarországon, ha elhúzódik a válság Ahogy Nyugaton csökken a kereslet az autók iránt, úgy csökkenhet nálunk az ipari termelés. Boda Veronika – Németh Márk A legnagyobb hazai exportőrök 1. Mol Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt.

2. Audi Hungária Motor Kft.

3. Philips Industries Magyarország Kft.

4. GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Zrt.

5. Magyar Suzuki Zrt.

6. Samsung Electronics Magyar Zrt.

7. Flextronics International Kft.

8. Alcoa-Köfém Kft.

9. Michelin Közép-Európa Kereskedelmi Zrt.

10. Robert Bosch Elektronika Kft.

Forrás: HVG, Creditreform

Több ezer autógyári munkás tiltakozott Párizsban pénteken üzeme bezárása ellen. A világ autóipara komoly bajba került: szinte valamennyi nagy gyártó többezres leépítésre kényszerült. FOTÓ: AFP Műszakváltás a Bosch-nál. Sokan tartanak attól, hogy a válság hatással lesz az ő foglalkoztatásukra is. FOTÓ: KALLUS GYÖRGY Bod: „Minket is gyanakodva méregetnek kintről.” Utcai tüntetők Párizsban -->

AS Network-->

munka Magyarország Tízezrek ipar válság
Kapcsolódó cikkek