BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duzzadó amerikai élénkítő csomag

Barack Obama megválasztott amerikai elnök 850 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot terjeszthet be januári hivatalba lépése után a kongresszusnak – írja Obama egy névtelenül nyilatkozó tanácsadójára hivatkozva a Bloomberg. A csomag infrastrukturális beruházásokat, a munkanélküliekre és az egészségügyi ellátásra fordítandó összegeket, valamint a megújulóenergia-termelést ösztönző adókedvezményeket tartalmazhat.

Az amerikai recesszió nyilvánvaló mélyülésével az utóbbi időben egyre nő a gazdaság fellendítéséhez szükségesnek tartott összegek nagysága, és több neves közgazdász már 1000 milliárd dolláros programot szorgalmaz. Egyesek szerint a GDP több mint hat százalékkal is zsugorodhat az év utolsó negyedében, a novemberi adatok pedig a munkanélküliség 34 éve nem látott ütemű növekedéséről tanúskodtak. Az állástalanok aránya elérte a 6,7 százalékot.

Elfogyóban van a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag első fele is, amelynek az elköltésére a kongresszus októberben adott felhatalmazást. Henry Paulson pénzügyminiszter már jelezte, hogy hamarosan kérheti a maradék 350 milliárd felszabadítását. A demokrata többségű kongresszus azonban várhatóan feltételeket szab majd a hozzájárulásnak: több segítséget a kényszerárverések veszélyének kitett családok számára. Könnyen elképzelhető, hogy egy esetleges alku részévé válik az autógyártók megsegítése is. Paulson már jelezte, kész megfontolni, hogy a 700 milliárd dolláros keretből biztosítsa a három nagy gyártónak azt a 15 milliárd dollárt, amelyről a kongresszusban nem sikerült megállapodni. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.