BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

HospInvest-ügy: nincs szükség versenyhivatali engedélyre

Lezárta a HospInvest-ügyet a Gazdasági Versenyhivatal. Megállapította: nem szükséges versenyhatósági engedély ahhoz, hogy a vállalkozáscsoport működtesse az egri Markhot Ferenc-kórházat. A versenytörvény akkor írja elő az engedélykérési kötelezettséget, ha az érdekelteknek előző évi

piaci tevékenységből származó nettó árbevétele meghaladja a 15 milliárd forintos értékhatárt. Ebben az ügyben az árbevétel nem érte el a törvényi küszöböt.

A HospInvest a Heves Megyei Önkormányzat tavalyi nyilvános pályázatát megnyerve szerzett jogot az egri intézmény üzemeltetésére húsz évre. Májusban nyújtott be kérelmet az irányításszerzés engedélyezésére a versenyhivatalhoz. A közegészségügyi és szociális szférában általában nem piaci tevékenység folyik. Így kérdéses volt, hogy a versenytörvény hatálya mennyiben terjed ki az adott ügyre,

figyelemmel arra is, hogy a HospInvest csoport tagjai gazdasági társasági formában látják el feladataikat. Ám nincs egyértelmű jogszabály, amely megmondaná, egy korábban költségvetési formában működő intézmény mely bevételei minősülnek árbevételnek.

A egri kórház összes bevétele 6,9 milliárd forint volt, ebből 6,5 milliárdot tett ki az Egészségbiztosítási Alapból támogatási működési bevétel jogcímén kapott összeg. A HospInvest csoport 14,5 milliárdos bevételéből 7 milliárd forint volt az OEP által finanszírozott egészségügyi közfeladatot ellátó kórházak bevétele. A GVH nem piaci magatartásként értékelte az egészségbiztosítási támogatással teljes egészében lefedett tevékenységeket. A finanszírozott összegek levonásával az érdekeltek piaci tevékenységből származó együttes nettó árbevétele tehát nem haladta meg a 15 milliárd forintos értékhatárt. KK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.