Valami készül: hírhedt orosz óriásrepülő szállt le Kubában, tele lehetett fegyverekkel – semmi jót nem ígér Amerikának
Vajon Nicolás Maduróról álmodott, és hánykolódott az ágyban Miguel Díaz-Canel, ha babonás, és értesült a minap Havanna mellett leszállt orosz óriásgépről? Minden bizonnyal értesült, hiszen Kuba első számú vezetőjeként ő volt az orosz géppel valószínűsíthetően érkező fegyverszállítmány megrendelője. Babonák híján sem lenne csoda, ha a kubai elnök rosszul aludna manapság, hiszen összeütközésbe került a világ legnagyobb hatalmú politikusával, Donald Trumppal.

Azzal a Donald Trumppal, akinek hadserege egy hónapja lebombázta a közeli Venezuelát, és az éjszaka közepén Amerikába ragadta melegítőbe öltöztetve Maduro elnököt, akit kábítószervádakkal bíróság elé is állítanak.
Maduro mizériáját megelőzően néhány héttel egy igazi légi szörnyeteg, egy orosz Iljusin Il–76-os szállt le Venezuelában. Az óriás Pancir–SZ1 rövid hatótávolságú és Buk–M2E közepes hatótávolságú légvédelmi rendszereket szállított Caracasba – Alekszej Zsuravjov orosz törvényhozó és az orosz állami média szerint.
Mindkét rendszer mérete és súlya alapján ez elképzelhető, bár a Buk rendszert valószínűleg szét kellett szerelni a magassága miatt – jegyzi meg a DefenseNews hadiipari szakportál.
Ők szúrták ki azt is, hogy repülési adatok szerint
ugyanez az RA–78765 lajstromjelű gép szállt le
vasárnap este egy katonai repülőtérre Havanna közelében.
Orosz óriásgép: az Il–76 fegyvert szokott szállítani
Mire mentek az orosz légvédelmi rendszerekkel Caracasban, ez világosan kiderült a január 3-i amerikai támadáskor. Mit szállíthatott ugyanez a gép Kubába, az kitalálható, nagyjából: nem Matrjoskát.
Az Iljusin Il–76 egy orosz nehéz teherszállító repülőgéptípus, amely akár 50 tonna rakományt vagy legfeljebb 200 főt képes szállítani.
A konkrét gépet az orosz kormányhoz köthető Aviacon Zitotrans légitársaság üzemelteti.
Nem keverendő össze az Iljusin Il–96-tal, amely szintén nagy hatótávolságú, de személyszállító típus – akár 250-300 embert is vihet –, és nem magas, hanem alacsony szárnyú. Ilyen típusú Vlagyimir Putyin elnöki gépe.
Az Iljusin Il–76-ról ismert, hogy az ilyen gépeken kézifegyvereket, katonai felszereléseket, sőt zsoldosokat is szállítottak, de akár tankot is fel lehet rakni rájuk. Maga az Aviacon Zitotrans közismerten katonai rakományt fuvaroz, és szankcionálta emiatt
- az Egyesült Államok,
- Kanada
- és Ukrajna is.
„Az Aviacon Zitotrans katonai felszereléseket, például rakétákat, robbanófejeket és helikopter-alkatrészeket szállított világszerte” – közölte az amerikai pénzügyminisztérium 2023 januárjában, amikor felvette a céget az amerikai szankciós listára.
Az Aviacon Zitotrans védelmi célú hadianyagot szállított Venezuelába, Afrikába és más helyszínekre is
– tették hozzá. A vállalat emellett részt vett az orosz gyártású fegyverek globális exportjában is az állami tulajdonú Roszoboronexport számára.
Maduro sitten, Díaz-Canel nem, de mindketten megkapták a maguk figyelmeztetését
Mit kaphatott Kuba a repülőgép révén, ez a repülési adatokból természetesen nem derül ki. Mindenesetre a január végén Szentpétervárról Szocsin keresztül elindult Il–76-os többször megállt Kuba felé tartva, többek között a Dominikai Köztársaságban, Mauritániában és Algériában.
Vasárnap este helyi idő szerint a kubai San Antonio de los Banos légibázison szállt le, mintegy 50 kilométerre Havannától délre.
Az Il–76 jelenlegi küldetése feltűnő hasonlóságokat mutat a korábbi venezuelai repüléssel, beleértve az észak-afrikai közbenső megállókat és azt a hátteret, hogy gyorsan növekvő geopolitikai feszültségek öveznek egy Oroszországhoz igazodó latin-amerikai országot
– sommázza a szakportál.

Madurónak nem jött be amerikai fenyegetés után orosz fegyvert kapni
Maduro sitten van, Miguel Díaz-Canel elnök és pártfőtitkár szabadon, de kettőjük közt azonosság, hogy Washingtonnal jó ideje rosszban vannak, és a venezuelai politikus elfogása után Kuba azonnal komoly figyelmeztetést kapott, miként korábban az olajtermelő nagyhatalom is.
Kubának eddig Venezuela szállította az olajat, az amerikai hatalmi ernyő alá kerülve azonban már nem, sőt az USA a többi lehetséges szállítót is vámszankciókkal fenyegette meg. A szigetország szakértők becslése szerint mindössze 15-20 napra elegendő készletekkel rendelkezik, és egy orosz tankhajó nagyobb segítséget jelenthetne neki, mint egy fegyverszállító Il–76. Bár nem tudjuk, Díaz-Canelnek mit kézbesítettek a gépről.
Oroszország és Kuba 2025 márciusában új katonai együttműködési megállapodást írt alá és ratifikált, amely jogi keretet teremtett a közös katonai műveletekhez, kiképzésekhez, katonai szakértők cseréjéhez, konzultációkhoz, valamint katonai felszerelések szállításához – emlékeztet a DefenseNews.


