Javaslatok könnyítésre
A vállalkozások működőképességének, likviditásának és beruházási kedvének a megőrzését elősegítő adójogszabályok bevezetésére tettek javaslatot tegnap a négy nagy tanácsadó cég egyikének, a PricewaterhouseCoopersnak (PwC) a vezetői, igaz, a tervek szerint csak átmeneti jelleggel. Jelenleg egyeztetnek a gazdasági szervezetekkel, majd eljuttatják a kormánynak a módosítási javaslataikat, amelyek alaptézise: csak egyes szabályok enyhítésével kerülhető el, hogy a gazdasági válság hatására tömegesen szűnjenek meg munkahelyek.
A kormány korábban három célt tűzött ki a 2009-es adóváltozásokkal kapcsolatosan: a versenyképesség javítását, a fehéredés elősegítését, valamint a rendszer egyszerűsítését – emlékeztetett Erdős Gabriella, a PwC cégtársa a vállalat éves adókonferenciájának a keretében tartott tájékoztatón. Hozzátette: a fehérítés gőzerővel folyik, biztatók az egyszerűsítés irányába tett lépések is, ám a jövő évi adómódosítások egyáltalán nem érintik az adóalapokat és -értékeket, s nem csökkentik az általános adóterheket sem.
A PwC ezért egyebek mellett javasolja a veszteségelhatárolással kapcsolatos szabályok egyszerűsítését, az állami támogatások és a fejlesztési adókedvezmény igénybevételének fejében támasztott feltételek enyhítését, valamint további, átmeneti jellegű egyszerűsítéseket és könnyítéseket. Az általuk szükségesnek ítélt lépések között szerepel az, hogy elnyert pályázatokért cserébe a létszám vagy az árbevétel növelésére tett vállalások határidejét hosszabbítsák meg. Ezeknek a teljesítése ugyanis igen megnehezedett a jelenlegi körülmények között, és mindez nem a vállalkozások hibája. A pályázati pénzek visszafizetése pedig komoly érvágás lenne a cégek számára.
A jövő évi adómódosítások között számos szigorítás szerepel, ezek közül a PwC szakemberei többek között a cégautóadó átalakítását emelték ki. Míg a jelenlegi, a személyi jövedelemadózás keretében működő adó a magánszemély magánhasználatához kapcsolódott, addig a jövő év elejétől valamennyi vállalkozás tulajdonában lévő személygépkocsi után fizetni kell ezt a terhet. Adóköteles a magánszemély azon járműve is, amely után költséget számoltak el. Ilyen többek között az az eset, amikor a dolgozó a tulajdonában lévő személygépkocsit veszi igénybe hivatali, üzleti útjához. Ilyenkor a munkáltató köteles az úttal kapcsolatos költségek megtérítésére, ám a cégautóadó tekintetében nem mindegy, hogy ez miként történik. Fontos, hogy ha ezt az adónemet befizetik, minden esetben lehetőség nyílik a szervizelés és egyéb költségek elszámolására.
A szabályozásból az is kiderül, hogy 2009-től az evások is kötelesek lesznek az új adónem megfizetésére, az egyéni vállalkozók kivételével. A PwC igazgatója, Horváthné Szabó Beáta ugyanakkor rámutatott: az evások általában nem tartanak fenn céges járműveket, mivel költséget nem számolhatnak el, így általában az új adó sem érinti őket. Lehetnek ugyanakkor olyan vállalkozások, amelyek még az eva bevezetése előtt szereztek be személygépkocsit, és utána – a leadózandó bevétel elkerülése érdekében – nem „vásárolták ki” a járművet. A cégautóadóval kapcsolatosan a szakemberek rámutattak: korábban a luxusautók után akár 80-100 ezer forint is lehetett a havi mértéke. Ilyen a jövő évtől nem lesz, a terhet ugyanakkor jóval szélesebb körben kell fizetni, mint eddig. KR
Cégautóadó
- Kell fizetni: vállalkozás tulajdonában lévő személygépkocsik után, magánszemély tulajdonában lévő személygépkocsik után, amennyiben ezek után tételesen költséget számolnak el - Nem kell fizetni: magánszemély tulajdonában lévő személygépkocsik után, amennyiben a költségtérítés kiküldetési rendelvény alapján történik, akár a 9 forintos kilométerenkénti normával, akár nagyobb térítési összeggel (ilyenkor szja és tb azonban fizetendő), a költségtérítés a munkába járás érdekében történik
- Nem kell fizetni: magánszemély tulajdonában lévő személygépkocsik után, amennyiben a költségtérítés kiküldetési rendelvény alapján történik, akár a 9 forintos kilométerenkénti normával, akár nagyobb térítési összeggel (ilyenkor szja és tb azonban fizetendő), a költségtérítés a munkába járás érdekében történik-->


