Osztalékként venné ki a nyereséget? Várjon januárig!
A jogszabály-módosítások szerint megszűnik az osztalékadó 35 százalékos kulcsa, vagyis – néhány kivétellel – az általános adóteher 25 százalék lesz. Mindennek a költségvetési bevételi hatását nem lehet megjósolni, ám tény, tavaly a 35 százalékos "ágon" mindössze hárommilliárd forint folyt be az államkasszába – mutatott rá lapunk kérdésére Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adóigazgatója.
A mostani lépés tehát akár egyszerűsítésnek is nevezhető, ám mindenképpen hozzájárul az osztalékadózás tisztulásához is. A nyereség felvételére ösztökélheti ugyanis a cégeket az az új szabály is, amely szerint 2009. február 1-jétől a napi készpénz-záróállomány nem lehet magasabb az előző év öszszes bevételének 1,2 százalékánál vagy 500 ezer forintnál.
(Korábban még 0,8 százalékos és 300 ezer forintos limitet tervezett a kormány.) Az állomány napi átlagát havonta kell kiszámítani. A szabály alól nem mentesülnek a jogelőd nélkül alapított vállalkozások sem, náluk az állományt az adott évi várható bevétel alapján kell meghatározni.
Ez a kormányzati lépés annyiból nem meglepő, hogy az osztalékadó kikerülésének egyik gyakori módszere az, hogy a nyereséget a céges kasszákban hagyják, netán "elköltségelik" a vállalkozások. A 35 százalékos kulcsot annak idején, 1997-ben hasonló megfontolásokból vezették be – idézte fel Vámosi-Nagy Szabolcs.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható


