BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korábban esedékes az adóbevallás

Ahogy a korábbi években, úgy az idén is van lehetőség arra, hogy a magánszemély személyi jövedelemadó-bevallását a munkáltató készítse el. Amennyiben az adózó élni kíván ezzel a lehetőséggel, az erről szóló nyilatkozatot az idén már e hónap végéig, január 31-ig köteles benyújtani munkáltatójának. Sőt, ebben az esztendőben már arról is nyilatkozatot kell készíteni, ha a magánszemély nem kéri a munkáltatótól az adó megállapítását. Ugyanakkor a munkáltató az idén sem köteles eleget tenni az adózó ez irányú kérésének, vagyis a vállalkozás nem kötelezhető a nyilatkozat befogadására. Ha a munkáltató a „nem” mellett dönt, az elutasítás ténye mellett köteles tájékoztatni a magánszemélyt arról, hogy fizetendő adójáról az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közreműködésével, egyszerűsített bevallás keretében is elszámolhat.

Annak, hogy a magánszemély adóját a munkáltató állapítsa meg, feltétele, hogy az erről szóló nyilatkozattétel napján a magánszemély a munkáltatóval – társas vállalkozással vagy polgári jogi társasággal – tagi jogviszonyban álljon, e napon azonban más kifizetővel ne álljon munkaviszonyban. Az adózó e lehetőséggel továbbá csak akkor élhet, ha kizárólag az adó elszámolását vállaló munkáltatótól vagy az év során időben egymást követő munkaviszonyok során szerzett bevallási kötelezettség alá eső bevételt.

A jogszabály az adó megállapításához szükséges igazolások munkáltató részére történő átadásának határidejét március 20-ában jelöli meg. Adókedvezmények érvényesítése nem kizáró tényező, az azonban már igen, ha valaki nyugdíj-előtakarékossági számlája javára kíván adókedvezményt érvényesíteni, vagy ha e számláról az év folyamán nem nyugdíj jellegű szolgáltatás keretében vett fel pénzt. Nem kérheti a munkáltatót adójának megállapítására az sem, aki háztartással kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele címén kíván adókedvezménnyel élni, vagy akit tartós adományozás külön kedvezménye illet meg. Aki nem tud vagy nem kíván élni a munkáltatói adómegállapítás lehetőségével, az elszámolás elkészítését az APEH-re is bízhatja. Itt is vannak azonban feltételek. Ezek egyike, hogy a megszerzett jövedelem kifizetőtől vagy ingóság, ingatlan vagy vagyoni értékű jog átruházásából származzon. Az adókedvezmények érvényesítésére, valamint az 1+1 százaléknyi adó felajánlására természetesen az adóhatósági adóbevallás keretében is lehetőség van. Az adókedvezményeket a hivatal azonban egy előre meghatározott sorrend szerint veszi figyelembe, ebben tehát az adózónak nincs választási lehetősége.

Az adózók egy köre sem munkáltatói, sem adóhatósági adóbevallást nem vehet igénybe, számukra tehát marad az önadózás.

Önadózók

(nem teljes körű)

az egyéni vállalkozó

a mezőgazdasági őstermelő, akinek e tevékenységéből adóköteles bevétele származott

aki a fizetővendéglátói tevékenységére tételes átalányadózást választott

az adóelőleg terhére a kifizetőtől nyilatkozatában költség levonását kérte

tőzsdei vagy csereügyletből származott a jövedelme

aki adóelőleg-különbözet alapján 12 százalékos adó fizetésére köteles

akinek nem kifizetőtől származó bevétele volt

aki jogosult a kifizető által megállapított adó módosítására az adóbevallásában


az egyéni vállalkozó

a mezőgazdasági őstermelő, akinek e tevékenységéből adóköteles bevétele származott

aki a fizetővendéglátói tevékenységére tételes átalányadózást választott

az adóelőleg terhére a kifizetőtől nyilatkozatában költség levonását kérte

tőzsdei vagy csereügyletből származott a jövedelme

aki adóelőleg-különbözet alapján 12 százalékos adó fizetésére köteles

akinek nem kifizetőtől származó bevétele volt

aki jogosult a kifizető által megállapított adó módosítására az adóbevallásában

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.