Az Oroszországot és Németországot közvetlenül összekötő Balti-tenger alatti vezeték (Északi Áramlat) kiépítésére és működtetésére létrehozott konzorcium folytatja az előkészületeket, és a tervei szerint 2011 utolsó negyedévében kezdődhetnek rajta a gázszállítások. A vállalkozás esélyeit növeli, hogy a német és az orosz alapítókon kívül immár holland, sőt francia részvételre is számítani lehet. Az eredeti alapítók között ott volt az orosz Gazprom, a német E.On és BASF, hozzájuk később csatlakozott a holland Gasunie. A moszkvai Ria Novosztyi hírügynökség jelentése szerint pedig a francia GdF Suez is szeretne kisebbségi részesedést szerezni.
Ettől kezdve aligha férhet kétség ahhoz, hogy a projekt megvalósul, annál is inkább, mert az Északi Áramlat 100 millió eurót költ környezetvédelmi hatástanulmányok készítésére, amelyeket a legapróbb részletekig egyeztet a Balti-tenger partján fekvő valamennyi állammal. A konzorcium arra is gondosan ügyelt, hogy a komoly bevételt jelentő megbízásokat skandináv ökológiai kutatóintézetek kapják. A projekt végrehajtásának útjában tavaly váratlan akadályként jelentkezett, hogy a Baltikum államai – velük rokonszenvező skandináv országokkal együtt – környezetvédelmi indokokra hivatkozva próbálták elérni a projekt meghiúsulását, a napokban azonban az Északi Áramlat élére kinevezett Gerhard Schröder volt német szövetségi kancellár kijelentette: a tervet az uniós tagállamok összessége támogatja.
Kijev elszámította magát
Viktor Juscsenko ukrán elnök önmagát és az országot szerette volna a Nyugat számára vonzóbbá tenni, amikor az EU-tagországok felé továbbított gáz korlátozását is vállalva szembeszegült Moszkvával – írja a Bloomberg. Ám Kijevben Európából nézve perlekedő, az ország javaiból önkiszolgáló módszerrel részesülő politikusokat lehet látni, akik iránt Nyugaton eltűnt minden szimpátia. Az elnök támogatóinak a száma odahaza is gyorsan fogy. Egy minapi közvélemény-kutatás az államfő pártja számára 4,5 százalékos támogatottságot jelzett, míg az oroszbarát ellenlábas, Viktor Janukovics közel 30 százalékos szimpatizánstáborral számolhat.A konzorcium a napokban kiadott egy további, 100 millió euró körüli megrendelést a holland Boskalis cégnek a nyomvonal alatti kotrási műveletek elvégzésére, valamint a tengerfenék kőágyazattal való megerősítésére. Az erről szóló Reuters-jelentés szerint a tengerfenéken olyan ágyazatot alakítanak ki, amelyen – szükség esetén – egy második csővezetéket is le tudnak fektetni.
Az Északi Áramlattal szemben némileg bizonytalanabbnak látszik a Fekete-tengeren, Bulgárián, Szerbián keresztül – és onnan tovább – kiépítendő Déli Áramlat megvalósítása, amelyet könnyen veszélybe sodorhat az érintett kisebb államok esetleges érdekellentéte. Az viszont biztos, hogy a két tervezett végpont – Oroszország és Olaszország – között erős érdekazonosság jelentkezett. A Gazprom és az ENI 2007 végén megállapodást kötött megvalósíthatósági és marketingtanulmányok közös elkészítésére, majd a projekt továbbvitelére a napokban fele-fele arányban birtokolt vegyes vállalatot jegyeztek be Svájcban.
A tervezett nyomvonal által érintett országok közül Bulgária a rajta keresztül vezetendő szakasz kiépítéséről és működtetéséről tavaly januárban megállapodott Oroszországgal, az egyezményt júliusban a szófiai törvényhozás ratifikálta. Az ukrán tranzit mostani elvágása miatt leginkább sújtott bolgárok erős érdekeltsége a Déli Áramlat sikerében nyilvánvaló. Belgráddal tavaly év elején kötött előzetes megállapodást Moszkva, egy szerbiai szénhidrogén-ipari vállalat átvételéről is szóló, komplex egyezség részeként. A végleges szerződést néhány hete Boris Tadic szerb és Dmitrij Medvegyev orosz elnök írta alá Moszkvában. A vezeték egy déli leágazásáról a görög és az orosz kormány tavaly áprilisban állapodott meg. Olaszország felé elvileg több nyomvonal is elképzelhető, akár Görögországon, akár Montenegrón, akár Szlovénián keresztül.
A Déli Áramlat azonban drága megoldás. Míg a Balti-tenger alatti 1200 kilométeres szakaszt átlagosan 200 méteres tengermélységben kell kiépíteni, addig a Fekete-tenger alján – helyenként két kilométeres mélységben – sokkal nehezebben kialakítható fenékágyon kellene a csöveket elhelyezni. Ez azt jelenti, hogy az Északi Áramlatra megadott 12 milliárdos költséggel szemben itt legalább 20 milliárd dollárnak megfelelő összegű ráfordítással kellene számolni. Moszkvának mindenütt jelentős összegeket szükséges megelőlegeznie, ezért felmerül a kérdés: miből? Bár a válság kirobbanása és az olajárak összeomlása előtt az orosz valutatartalékok szintje már közelített a 600 milliárd dollárhoz, az utóbb szükségessé vált cégmentő, makroszintű stabilizációs és árfolyamvédő intervenciók ennek jelentős hányadát elvitték. Hivatalosan ugyan Moszkva még mindig 435 milliárd dollárnyi tartalékokról számol be, a The Wall Street Journal értesülései szerint azonban elképzelhető, hogy az adott szint közelebb van a 300 milliárdhoz.
A súlyos dollár-milliárdokat felemésztő csőhálózat-projektek finanszírozásában a Gazprom tartalékaira sem lehet számítani, már csak azért sem, mert az energiahordozók árának csökkenése miatt megcsappantak a bevételei. A cégnek ráadásul a vezetékhálózatok kiépítésén kívül óriási összegeket kellene költenie – a kimerülőben lévő lelőhelyek pótlására szánt – újabb földgázmezők feltárására és kiaknázására, mert az Oroszországból kivezető, nagy átmérőjű csővezetékeket valamivel meg kellene tölteni.
Bár Moszkvának egyelőre még van pénze a vezetékes infrastruktúra fejlesztését célzó látványos tervek végrehajtására, azokat az előrejelzéseket azonban korántsem lehet készpénznek venni, hogy ez év végén vagy 2010 elején – a gazdasági ciklusok szokásos lefolyásának sémája alapján – ismét megindul a fellendülés, visszahozva a 100 dollár feletti barrelenkénti olaj-jegyzéseket és az emelkedő gázárakat, a duzzadó bevételek kíséretében.
Ebből a szempontból elgondolkodtató, hogy éppen az utóbbi időben bukkant fel több hír is arról, hogy a fúziós energia felhasználásával mégsem kell az évszázad közepéig várni, mert néhány „laboratóriumi áttörés” küszöbönállónak látszik. Az erről közzétett anyagok alapján azt nem lehet tudni, hogy tényleges technológiai ugrás előtt áll-e a világ vagy csak az energiapiac manipulálásáról, pontosabban az árak letörésére irányuló machinációkról van-e szó. Bármiként legyen is, az energiaárak emelkedésének elmaradása esetén kiderülhet, hogy Moszkva óriási összegeket pazarolt el például olyan gázvezetékek kiépítésére, amelyek minimális, vagy annál is gyengébb megtérülést hoznak.
