Magyar gazdaság

Veres: a családi pótlék átalakítása csökkenti a visszaéléseket

Bízik abban a pénzügyminiszter, hogy a parlament elfogadja a kormány javaslatait, s ezzel erősödik az országgal szembeni bizalom és a forint is; Veres János a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, a családi pótlék átalakítása csökkenti a visszaélések lehetőségét.

A pénzügyminiszter a hetilapnak nyilatkozva hangsúlyozta, a 13. havi beépítése mintegy 8 százalékos nyugdíjelemelést jelent, amelyet nem lehet feles döntéssel "visszavenni", a tervezett adóváltoztatások ösztönzik a foglalkoztatást, a átalakítása pedig csökkenti a visszaélések lehetőségét.

A szakértők - ahogy az várható volt - keveslik az intézkedéseket, az ellenzék sokallja, a kormány azonban a társadalmi-gazdasági tűrőképességet figyelembe véve dolgozta ki a programot - mutatott rá a tárcavezető.

(Az interjúban nem tértek ki a Reformszövetség által tegnap bejelentett javaslatokra. Mint ismert, a civil szervezet számos ponton radikálisabb változásokat szeretne végrehajtani már az idei költségvetésben is. Az állam működési kiadásain már idén 200 milliárd forintot takarítana meg a szövetség.

Az elhangzott javaslatokat Gyurcsány Ferenc imponálónak, de társadalmi hatásukat több esetben is dermesztőnek ítélte, míg Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője úgy nyilatkozott: a válságkezelés "európai útját támogatják", azaz adóemelést nem támogatnak, csak adócsökkentést. Egyedül az MDF biztosította támogatásáról a javaslatokat, az SZDSZ nem nyilvánított még véleményt. - A szerk.)

A családi pótlék tervezett átalakításáról elmondta: ahol szemet szúró a visszaélés a családi pótlékkal, a jegyző intézkedhet arról, hogy az összeg egy része ne pénzbeli járandóság legyen, hanem természetbeni juttatás, "azaz nem lehet másra fordítani a családi pótlékot". A 14-18 év közötti gyerekeknél iskolalátogatáshoz kötik a családi pótlékot. Ebben a korosztályban ugyanis sokan nem tesznek eleget tankötelezettségüknek, félbehagyják a tanulást, munkanélkülivé válnak. "Számukra is világossá akartuk tenni, hogy jár ez, de ahhoz tanulni is kell" - indokolta a pénzügyminiszter.

Tagadhatatlannak nevezte, hogy az áfa emelését a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők nem tudják fogyasztásuk visszafogásával ellensúlyozni, mivel itt a létfenntartásra fordított költségekről van szó, de hozzátette, hogy ebben a körben magasabb az 5 százalékos áfakulccsal adózó termékek köre. Hangsúlyozta ugyanakkor: a fekete- és szürkegazdaságban keletkező bevételek az áfa révén a fogyasztásban adóznak.

Az adóváltozásokról Veres János azt mondta: a jelenlegi rendszerben van olyan jövedelmi szint, ahol 70 százalék az adóék, az egy forint jövedelemre eső összes elvonás mértéke. A változtatásoknak köszönhetően az átlagjövedelem környékén az adóék 5-7 százalékponttal csökkenhet. Így jobban megéri bért növelni a legális foglalkoztatásban - mondta.

A forint árfolyamát és a devizahiteleseket illető kérdésre emlékeztetett arra, hogy a törlesztőrészletek emelkedésének kockázata mindig ismert volt. Ugyanakkor kifejtette azt is: bízik benne, hogy a program elfogadása erősíti az országgal szembeni bizalmat, így a forintot is. Kétségtelennek nevezte azonban, hogy egy ország egymaga nem tud a válságból kilábalni. "Addig nem fog a válság elmúlni, ameddig az amerikai gazdaság nem tud elmozdulni a mostani holtpontról" - mutatott rá.

MTI - AS Network - VGO-->

adóék áfa emelés devizahitelesek Veres János családi pótlék
Kapcsolódó cikkek