A magánaranyásók számára elsőként felkínálandó lelőhelyek nem másutt találhatók, mint a Kolima folyó Északkelet-Szibériában található híres-hírhedt vidékén, ahol a sztálini diktatúra gulagjai közül is jó néhány működött. Az évente több hónapon át –40 Celsius-fok alatti hőmérsékletű Kolima-vidék magán hordozza a szovjet kor nyomorúságának összes jelét, és a helyzeten tovább rontott a pénzügyi válság miatt növekvő illetve a tömeges elvándorlás.
Nem csoda hát, hogy a helyi vezetők már előre dörzsölik a tenyerüket az új keletű aranyláz jótékony hatásaiban reménykedve. A helybeli és a várhatóan ideérkező nemesfémvadászoknak köszönhetően ugyanis egyetlen kopejka állami kiadás nélkül élénkülhet a lokális gazdaság, illetve csökkenhet a munka nélkül lézengők száma.
Ráadásul olyan területekről van szó, ahol a nagyüzemi aranykitermelés már nem rentábilis, ugyanakkor a létminimum körül ingadozó magánszemélyek joggal reménykedhetnek havonta pár száz dollár extra jövedelemben. Így hát Medvegyev elnök úgy játszhatja el a kisember igaz barátját, hogy állami pénzeket nem kell áldoznia az élénkítésre, és a gazdagabb lelőhelyeket ellenőrző aranykartellekkel sem kell összeakasztania a bajszát.
Ez a keynesianizmus orosz módra: a gazdaságélénkítéshez nem kell több, mint egy ukáz, sok-sok csákány és aranymosó szita.
