Döntöttek a közszférában foglalkoztatottak bérszintjéről - Horvát válságintézkedés
A törvényt a 153 tagú nemzetgyűlésben 74-en szavazták meg, az ellenzék ellenszavazatai mellett. Helyi sajtóhírek szerint a kormány azonnal, áprilisi hatállyal hat százalékkal csökkenti a mintegy 180 ezer közalkalmazott bérét, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy visszaveszi a januártól érvényes hatszázalékos emelést.
A kormány már szerdán egyeztetett a szakszervezetekkel. Az állami hivatalok mintegy 65 ezer dolgozóját - köztük a rendőröket és vámosokat - tömörítő érdekképviseletek elfogadták ezt a bércsökkentést, de a többiek, köztük a tanárok és egészségügyi dolgozók elutasítják.
Több szakszervezet azzal fenyegetőzik, hogy bíróság elé viszi az ügyet. A horvát kormány azt tervezi, hogy 720 millió euróval nyirbálja meg a költségvetés kiadásait. Ebből mintegy 240 millió eurót remél a közszolgákat sújtó bércsökkentés révén előteremteni.
Ivo Sanader horvát miniszterelnök szerdán a kormány ülésén kifejtette, hogy a gazdasági válság igen komoly következményekkel járhat, a kormány számára pedig a munkahelyek megőrzése az elsődleges. Az újabb előrejelzések szerint elsősorban a tervezett adóbevételek csökkennek, emiatt átdolgozták a költségvetést, amelyben GDP arányosan 1,4 százalékos hiányt terveznek. Horvátország az idén a GDP 2 százalékos visszaesésével és 2,6 százalékos inflációval számol.