Két új vegyes kamara indul az idén
Május végén-június elején alakul meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) két új külföldi székhelyű vegyes kamarája. A magyar–szerb és a magyar–ukrán kamara indulásával négyre nő a térségben már működő, az MKIK által létrehozott ilyen szervezetek száma. A tagtoborzás ebben a hónapban zajlik, hét nagyvárosban szervezett rendezvények keretében.
A vegyes kamarák létesítésének és működtetésének célja a fogadó országgal való gazdasági kapcsolatok fejlesztése, a magyar export és befektetések elősegítése, a Kárpát-medencei gazdasági térség európai pozíciójának erősítése – mondta lapunknak Radetzky Jenő, a magyar–román kamara és egyben a Fejér Megyei KIM elnöke. Ez egybeesik a kormányzati célokkal is, nem véletlen, hogy az idén mintegy negyvenmillió forintot biztosít a hálózat működtetéséhez a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. Bizonyos idő elteltével – remények szerint – az egyes egységek már el tudják magukat tartani, hiszen számukra bevételi forrást jelentenek a tagdíjak. Ma már mind a két működő kamarának száznál több vállalati tagja van, köztük olyan, a régióban számottevő érdekeltséggel rendelkező cégek, mint a Mol vagy az OTP, s mellettük számos kis és közepes cég. Ez utóbbiak számára különösen fontos a vegyes kamarákban való részvétel – húzta alá Radetzky.
Ezek ugyanis szervezett formában biztosítanak érdekvédelmet a fogadó országban működő magyar tulajdonú cégek, valamint a Magyarország iránt érdeklődő vagy magyar vállalatokkal kapcsolatban lévő helyi társaságok számára, s egyben lobbierőt is generálnak. Információkat nyújtanak a tagságnak a fogadó ország gazdaságával, üzleti szokásaival kapcsolatosan, s aktívan hozzájárulnak a partnerkapcsolatok fejlesztéséhez is. NVZs
A tagsági díj (a kamara működésének első három évében)
- 10 millió euró éves árbevételig: 200 euró/év- 10 millió euró éves árbevétel felett: 400 euró/év
- Alapító tagok számára: 1000 euró/év
- 10 millió euró éves árbevétel felett: 400 euró/év
- Alapító tagok számára: 1000 euró/év-->


