Megszólalt a Magyar Államkincstár: másként fizetik ki a 13. és a 14. havi nyugdíjat – ezen múlik, ki, mikor kapja meg
Jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást – írta hétfői közleményében a Magyar Államkincstár (MÁK).

Ebben az olvasható, hogy a februári
- nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes,
- míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára.
Ez tehát megerősítette a korábban ennek kapcsán közölt információkat, viszont a mostani tájékoztatásban szerepel még valami, amit szintén nem árt hangsúlyozni.
Magyar Államkincstár: másként fizetik ki a 13. és a 14. havi nyugdíjat
A MÁK ugyanis arra is felhívta a figyelmet, hogy
a postai kézbesítés esetén a február havi 13. és 14. havi ellátás egyidejűleg, a posta nyugdíjkifizetési naptára szerinti napon kerül kifizetésre.
Vagyis ez azt jelenti, hogy aki nem utalva kapja a nyugdíjat, hanem a postás hozza készpénzben – ők meglehetősen sokan vannak, mintegy 800 ezren –, az egyszerre kapja meg a rendes havi nyugdíjat a 13.-kal és a 14. első részletével. Utóbbi az idén az egyhavi ellátás 25 százaléka.
A Magyar Államkincstár honlapján további részletes információk érhetők el a kifizetésekről.
Nyugdíj szempontjából egyébként már a január is erősen indult. Ahogy arról a MÁK jó előre tájékoztatott, a 2026-os év első nyugdíjkifizetése utalással január 12-én volt esedékes. Ez azért is volt különleges, mert akkor érkeztek meg először a megemelt nyugdíjak.
A 2026-os inflációkövető nyugdíjemelés értelmében ugyanis a nyugdíjasok
3,6 százalékkal magasabb nyugdíjat kapnak,
mint 2025 decemberében. Ahogy arra a Portfolio felhívta a figyelmet: 2025 végén nagyjából 250 ezer forintot ért el az átlagnyugdíj, így a 3,6 százalékos emelés átlagosan körülbelül 9-10 ezer forintot eredményezhet.
Az igazi nagy durranás viszont februárban következik.
Februári nyugdíjak: pénzesőre kell számítani
A tél végén ugyanis tehát
- egyrészt utalják a megemelt nyugdíjat,
- érkezik a teljes 13. havi nyugdíj,
- továbbá első alkalommal kifizetik a 14. havi nyugdíj első részletét is.
Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a nyugdíjasok
a saját havi összegüknek a 2,25-szorosát kapják majd kézhez.
Ami azt jelenti, hogy egy kétszázezres nyugdíj több mint 460 ezret hoz a konyhára, egy 500 ezres pedig már csaknem 1,2 milliót.
Ez már szemmel látható pénzmennyiség, csakhogy sokan elkövetnek egy óriási hibát, ami miatt nem feltétlenül sikerül kiaknázni az évenkénti egyszeri alkalomban rejlő lehetőségeket. Erről ebben a cikkben írtunk részletesebben.


