BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az év végéig kaphatnak roncsprémiumot a németek

Az év végéig változatlan feltételekkel folyósítják az úgynevezett roncsprémiumot Németországban - döntött szerdai ülésén a német kormány, 5 milliárd euróra emelve az ehhez szükséges pénzalapot.

A döntés értelmében az állam 2009 végéig továbbra is 2500 eurós támogatást nyújt azoknak a vásárlóknak, akik legkevesebb kilenc éves - vagy annál idősebb - autóikat új, a környezetvédelmi szempontoknak jobban megfelelő gépkocsira cserélik.

A német kormány a januárban elhatározott konjunktúraélénkítő csomag keretében léptette életbe az említett roncsprémiumot, amely a súlyos értékesítési válságba került autóipar helyzetének javítása érdekében új, környezetbarát gépkocsik vásárlásának elősegítését célozta. A hatóságok erre a célra 1,5 milliárd eurót irányoztak elő, amely 600 ezer új autó vásárlásának támogatására elegendő.

Az intézkedés rendkívül kedvező fogadtatásra talált, az idős autóikat újra cserélni kívánó vásárlók megrohamozták a kereskedéseket, különösen a kis autókat részesítve előnyben. A hatalmas kereslet láttán nyilvánvalóvá vált, hogy az 1,5 milliárdos alap heteken belül teljesen kifogy.

Ennek nyomán határozta el a konzervatív-szociáldemokrata kormány, hogy a pénzalapot 5 milliárd euróra emeli, ezt azonban a támogatás már nem lépheti túl. Az 5 milliárdos alap kereken 2 millió vásárlási kérvény támogatására elegendő. Az óriási keresletet jelzi, hogy az illetékes hatóságokhoz a mai napig 1,2 millió kérelem érkezett be, s abból naponta mintegy 6000 kerül feldolgozásra. Mindezt azt is valószínűsíti, hogy a vásárlóknak több hónapot kell várniuk mind az új autóra, mint a támogatás kifizetésére.

A kormány döntését még jóvá kell hagynia a német parlament két házának. A Bundestag, illetve a Bundesrat jóváhagyása azonban bizonyosra vehető a koalíciós pártok többsége miatt. Az intézkedés nyomán az állam adósságterhei 4, 2 milliárd euróval nőnek.

Az ellenzéki pártok ugyanakkor élesen bírálták a roncsprémium rendszerének meghosszabbítását, úgy értékelve, hogy az az idei választási esztendőben egyrészt "választási fogás", másrészt ugyanakkor "hamis konjunktúrapolitikai jelzés" is.

Helytelenítette az állami támogatást több gazdasági vezető is, azt hangoztatva, hogy az intézkedéssel mesterségesen előidézett vásárlási kedvet 2010-től a keresletben ismét jelentős visszaesés követi.

A roncsprémium a siker ellenére nem örvendett egyértelmű népszerűségnek az autógyártók körében. A vásárlók ugyanis az olcsóbb és kis méretű gépkocsikat keresték, s ebből fakadóan a mindenekelőtt nagyobb gépkocsikat gyártő Audi, a BMW és Daimler mindeddig semmit nem profitált az intézkedésből.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.