Generációról generációra nő a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya az EU legtöbb tagállamában – állapítja meg az Eurostat felmérése. Az egyetemi, főiskolai végzettségűek körében ugyanakkor a nők aránya emelkedik folyamatosan a fiatalabb korcsoportok felé haladva.
Miközben a 25–34 éves korosztály esetében 30 százalék rendelkezik valamilyen diplomával, a 45–64 éveseknél csupán 19 százalék ez az arány. Németország kivételével minden tagállamban magasabb a diplomások hányada a 25–34 évesek esetében a többi korosztálynál.
Számottevő változás vehető észre a nemi eloszlás terén is. Miközben a legidősebb generáció esetében a férfiaknál még 21, a nőknél pedig 18 százalékos a diplomások hányada, a legfialabbaknál már utóbbiak vezetnek 34 százalékkal, szemben az előbbiek 26 százalékával.
A diplomások aránya mellett a külföldön tanuló diákok hányada is növekedést mutat. Míg 2000-ben 5,3 százalékuk volt külföldi az európai egyetemeken és főiskolákon, 2006-ben 7,5 százalékot tett ki az arányuk. Igaz, még mindig nagy eltérés tapasztalható az egyes tagországok között. Miközben Nagy-Britanniában a hallgatók 18,3, Ausztriában pedig 15,6 százaléka külföldi, a lengyeleknél vagy a szlovákoknál egy százalékot sem ér el ez a hányad. VG