BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oszkó: bekalkuláltuk a német recesszió mélyülését

Magyarország a globális recesszió mélyülése ellenére is igyekszik betartani az államháztartási hiányra vonatkozó azon feltételt, amely a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mentőcsomagjában szerepel - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter szombaton Washingtonban.

A Bajnai-kormány meg kíván felelni annak az IMF-feltételnek, hogy a magyar államháztartás hiánya nem haladja meg a hazai össztermék 2,9 százalékát - közölte a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában az IMF hétvégi tanácskozására az amerikai fővárosba érkezett pénzügyminiszter.

"Arra törekszünk, hogy betartsuk a már érvényben levő szerződést" - mondta, s hozzátette: "mindent meg kell tennünk, amit lehet, azért, hogy Magyarország újra a piacokról tudja finanszírozni magát".

A kormány több mint ötvenoldalas programjában az szerepel, hogy a "kormány a program elfogadását követően haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményez az IMF-fel, valamint az EU-val a kormány által vázolt makrogazdasági pályáról és az ahhoz szükséges intézkedésekről, és készen áll arra, hogy megvitassa az alappályát és az ehhez képest felmerülő alternatív irányokat azzal a céllal, hogy a recesszióból történő leggyorsabb kilábalást megvalósító megállapodás jöjjön létre." Ez mintha arra utalna, hogy a kabinet nem adja fel a csomag újratárgyalásának lehetőségét.

Az ebben a hónapban hivatalba lépett pénzügyminiszter elmondta, hogy át akarja alakítani a költségvetés szerkezetét. Mint kifejtette, át kell alakítani a szociális kiadások rendszerét, át kell szabni azokat a költségeket, amelyek a jelenlegi túlköltekezést okozzák. Ezeket a változtatásokat a krízistől függetlenül végre kell hajtani - szögezte le.

Arról is beszélt, hogy a kormány azon előrejelzésébe, amely szerint az ország gazdasága idén 5,5-6 százalékkal fog zsugorodni, már belekalkulálták annak a lehetőségét, hogy a németországi recesszió a vártnál mélyebb lesz (a legutóbbi előrejelzések már 6 százalékos süllyedésről szóltak).

Oszkó Péter közölte, hogy bár a kelet-európai EU-tagországokban a válság nyomán megnőtt a hajlandóság az euró bevezetésére, a Bajnai-kormány nem jelölt ki konkrét céldátumot arra, hogy mikor kívánják lecserélni a forintot a közös valutára. Kijelentette ugyanakkor, hogy az új kormány a lehető leghamarabbi váltásra fog törekedni.

"A Bajnai-kormány számára a legfontosabb egy olyan program végrehajtása, amely kezeli a válságot és Magyarországot az egyensúly felé vezető pályára állítja" - mondta. Kifejtette: nem az a legfontosabb feladat, hogy kijelöljék az euró bevezetésének céldátumát, hanem hogy minden lépést megtegyenek azért, hogy ez a leghamarabb megtörténjen. Hozzátette, hogy Magyarország az euró bevezetésének minden előfeltételét teljesíteni akarja.

Mint ismeretes, tegnap Bajnai Gordon kormányfő azt közölte: bár tudja, hogy programja nem a legjobb, mégis esélyt ad, hogy az ország a nyertesek közé tartozzon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.