Ahogy az egyébként várható volt, időben minél közelebb kerülünk a politikai erők által erős jelképiséggel felruházott EP-választásokhoz, a válságkezelésről és az egyes intézkedésekről folyó viták egyre nagyobb arányban vesztik el az ésszerűség kereteit.
Nyilván nemcsak a hazai közélet, hanem általában a szélesebb közönség előtt zajló politikai harcok sajátossága, hogy rövid távú előnyök érdekében hajlamosak tartósan is igaznak bizonyuló, megalapozott szakmai kinyilatkoztatásokkal szemben a hangzatos, ámde kevésbé magvas kijelentéseket előnyben részesíteni. S ilyen vitákban nyerhet aztán egyre nagyobb teret az érdemi munka értékelése helyett a homályos utalásokba rejtett személyeskedés, koholt vádak sora például nem létező privatizációs kezdeményezésekről, vagy pusztán az egyes valós kezdeményezések félremagyarázása.
Kár lenne azonban megfeledkezni róla, hogy az ilyen megnyilatkozásoknak ki mindenki lehet a közönsége. Nem kétséges persze, hogy a politikai élű megnyilvánulások elsődleges befogadó közege a hazai szavazók tömege. Megfigyelhető ráadásul, hogy közülük sem szükségszerűen a rászorultak, hanem a sokszor relatíve jobb körülmények között élő hangadók rétege fogékonyabb a leegyszerűsített üzenetek befogadására és terjesztésére.
Így nem véletlen például, hogy a nyugdíjrendszer átalakításánál gyakoribb vitatéma a vagyonadóztatás. Másrészről azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az elmúlt hetek intenzív munkája, a hazai államháztartás és költségvetés kiadási, illetve bevételi oldalának szerkezetátalakítása nemcsak saját pénzügyi helyzetünk stabilitását célozza, hanem egyszersmind azt is, hogy az ország életteréül szolgáló nemzetközi környezetben képes legyen növelni elismertségét, és minél többet visszaszerezni a korábban elvesztett hiteléből.
Márpedig az a pénzügy-politikai és szabályozói gyakorlat, amelyre az ország vállalkozott – mégpedig az, hogy elmélyülő válság idején teszi rendbe a dolgait, gyűjt erőt és vág új vállalkozásokba –, még a nemzetközi környezetben is ritka, és ezért talán olyan teljesítmény, amely várhatóan elismerést is képes kivívni.
Merész állításnak tűnhet, de az a munka, amelyet az ország és annak politikusai az elmúlt hetekben végeztek és még terveznek a közeljövőben is végezni, talán kivívhatja akár egész Európa elismerését is.
Nem mindegy ezért, hogy ezen teljesítmény súlyát és értékét a politika általában a választási kampányoktól függetlenül, de legalábbis azok elmúltával csökkenteni vagy növelni igyekszik. A társadalom ezen közös, mindenki részvételével zajló befektetésének a megtérülését ugyanis láthatóan már csak a politikai önkontroll elvesztése sodorhatja veszélybe.
A tervezett intézkedések végrehajtása fegyelmezett módon történik, és a pénzügyi biztonság érzése, a nagyobb kiszámíthatóság talán már nem veszik a teljesen ismeretlen jövőbe, amelyre aztán vállalkozások, új munkahelyek lesznek építhetők, ennek révén pedig megélhetés és szociális biztonság teremthető.
Az intézkedések értékének relativizálása, tartósságuk verbális veszélyeztetése, illetve a feladatokat elvállalók és elvégzők munkájának lerontása így aztán tartósan senkinek sem lehet érdeke. Egy esetlegesen fékevesztett, értékromboló választási kampány ugyanis nemcsak a hazai választásokon részt vevők pártpreferenciáira, hanem az ország nemzetközi környezetbeli megítélésére is kihathat. Közös érdek ezért, hogy a politika kötelező gyakorlatának elvégeztével, a kampány és választások elmúltával újra a napi munka és a szakértői megnyilatkozások kapjanak nagyobb teret.
A szerző Magyarország pénzügyminisztere
