Putyin nemet mondott Timosenkónak
Viktor Juscsenko júniusban Dmitrij Medvegyev orosz államfővel tervezi megvitatni az érvényben lévő gázszerződéssel kapcsolatos kifogásait. Julija Timosenko és Vlagyimír Putyin pénteki asztani tárgyalásai ugyanis kudarcba fulladtak - írja a Kárpát Info, kárpátaljai magyar nyelvű honlap.
Szakértők szerint Moszkva most nem is attól tart, hogy Kijevnek a válsággal összefüggésben újabb fizetési nehézségei lehetnek, Moszkva legfőbb aggodalmait a Julija Timosenko és a Viktor Juscsenko közötti ellenállás esetleges, kiszámíthatatlan következményei okozzák.
Julija Timosenko, mint ismeretes az ukrajnai földalatti tározók feltöltésével kapcsolatban folytatott pénteken tárgyalásokat Putyinnal.
A Naftogaz-Ukrainánál az előző héten nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a tranzitdíj fejében töltik majd fel orosz gázzal az ukrajnai tározókat. Viktor Juscsenko azonban kategorikusan ellenezte ezt a lehetőséget, és ennek több interjújában is hangot is adott.
Putyin feltehetőleg ezért is mondott nemet Timosenkónak, és kijelentette, hogy az adott kérdésben teljes egyetértésre van szükség.
Timosenko a találkozó után maga is elismerte, hogy a tárgyalások eredménytelenül zárultak. Ugyanakkor megjegyezte, bízik benne, hogy sikerülni fog kompromisszumot találni a kérdésben.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő a Habarovszkban megtartott EU-Oroszország csúcstalálkozó után, mint azt már írtuk, kijelentette, hogy Oroszországnak kételyei vannak Ukrajna fizetőképességét illetően.
Az orosz államfő egy úgynevezett szindikált hitel Ukrajnának való kiutalását javasolja, melyben a közreműködők közösen bocsájtják a forrásokat a hitelfelvevő rendelkezésére, megosztva a hozamot és a kockázatot.
Medvegyev ugyancsak megjegyezte, hogy Moszkva nem tudja azt garantálni Európának, hogy a gázszállítás akadálymentes lesz, ez ugyanis elsősorban Ukrajnától függ.
Szakértők szerint nyilvánvaló, hogy Moszkvának az a célja, hogy politikailag és gazdaságilag a teljes csőd szélén álló országként tüntesse fel Ukrajnát az Európai Unió előtt.


