Akik a legnagyobb veszteséget szenvedik el: nyugdíjasok fókuszban
Az OECD tanulmánya itt elolvasható
A pénzügyi válság miatt tavaly a fejlett országok magánnyugdíj-alapjai mintegy 23 százalékát - 5400 milliárd dollárt - veszítették el befektetéseiknek.
Magyarországon 21 százalék körül volt a mutató, ami a kelet-közép-európai OECD-tagországok közül a legmagasabb értéknek számít. (Szlovákia és Csehország a kockázatos részvénybefektetések alacsonyabb szintjének köszönhetően úszta meg kevesebb veszteséggel, míg Lengyelországban a magyarországinál is kockázatosabb portfóliók dacára született jobb eredmény.)
A biztosítottak közül leginkább azok kerültek súlyos helyzetbe, akik közel vannak a nyugdíjkorhatárhoz, hiszen nekik nincs idejük megvárni, hogy megtakarításaik a tőkepiacok felfutásával ismét meghízzanak.
További részletek a Világgazdaság holnapi számában olvashatók