Magyar gazdaság

Ipari vállalkozások: tömörüljetek!

A napokban indult útjára az Ipari Park Konzorciumok Projekt (IPK), amely Magyarország ipari válsághelyzetét hivatott kezelni.

Ennek keretében országosan, már meglévő ipari parkokban mikro-, kis- és középvállalkozásokat tömörítve ágazati gyártást indítanak el, lényegében több ütemű fejlesztést céloznak meg a gyártás és az ipari parkok területén. A jelenlegi tervek szerint mintegy 20-30 vállalkozás tudna együttműködni a projekt révén egy-egy ipari parkban.

Az IPK projektet az Innohightech Feltalálók, Fejlesztők és Befektetők Egyesülete gondozza, ők gyűjtik be a program első fázisában a résztvevő cégek szándéknyilatkozatait, illetve kezdeményeznek tárgyalásokat az összevont gyártásról. Emellett tőkebevonási lehetőségeket biztosítnak magán-, kockázati- és intézményes befektetők részére. Az egyesület képviselőinek elmondása szerint jelenleg 150 fémipari gyártó cég vette fel velük a kapcsolatot, és jelezte részvételi szándékát az IPK projektben.

Az előzetes számítások szerint mintegy 20-30 vállalkozást lehetne egy-egy ipari parkba tömöríteni. Az ipari parkok kiválasztásánál többek között ezért is fontos szempont, hogy azonnal „beköltözhető” legyen, ne szoruljon felújításra, esetleg technológiai modernizációra.

A várakozások szerint a projekt meghatározza majd a magyarországi ipar rövid és hosszú távú fejlődését, serkenti majd a minőségi gyártást, nagyobb bel- és külföldi felvevőpiacot teremtve ezzel. A munkahelyek megtartása, valamint teremtése mellett pedig a piacképes találmányok legyárttatására és fejlesztésére biztos alapot hoz létre, nagyobb teret nyitva a technológiai fejlesztésekre.

Az egyesület képviselői szerint ugyanakkor az IPK projekt bevezetése során, a erőteljes növekedése mellett a pénzügyi szektor fokozatos erősödésére is lehet majd számítani.

IPK befektetők projekt
Kapcsolódó cikkek