Ilyen gyorsan még nem zuhantak a fogyasztói árak az eurozóna országaiban
Az infláció jelenleg az eurózóna létrehozása óta a legalacsonyabb szinten áll, sőt, még az 1996-ban alapított Eurostat sem mért ilyen alacsony pénzromlási ütemet. Az Európai Unió hivatalos statisztikai intézetének mai jelentése szerint júliusban -0,6 százalékos az infláció a tizenhat eurót használó országban – jelenti az AFP.
A mai közlés szerint a defláció még néhány hónapig folytatódik, mielőtt 2009 végén lassan ismét elkezdenek emelkedni az árak. A maginflációs nyomást a kereslet gyöngülése, a növekvő munkanélküliség és a bérek csökkenése ellensúlyozta, ezzel párhuzamosan csökkentek az energia- és élelmiszerárak.
Az Európai Központi Bank véleménye szerint a defláció nem tart sokáig. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ne tartotta kizárhatónak, hogy a jelenség a válság következtében a korábban becsültnél tovább tart.
Az eurózónában a munkanélküliség jelenleg 9,4 százalék, a májusi 9,3 százalékhoz képest. Egy évvel ezelőtt az arány még 7,5 százalék volt.


