Magyar gazdaság

Ismerjük a környezetvédelmi problémákat, mégsem figyelünk a PET palackokra

A kibocsátott műanyag flakonok mindössze 18-20 százalékát gyűjtik szelektíven Magyarországon, noha a lakosság 75 százaléka tisztában van a PET palackokból származó környezetvédelmi problémákkal - mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.

Viszkei György, a társaság júliusban, 500 fő megkérdezésével készült felmérését ismertetve elmondta: a válaszadók háromnegyedének véleménye szerint az italcsomagolások közül a műanyag palackok terhelik leginkább a környezetet.

A felmérés ugyanakkor azt mutatja, hogy a résztvevők környezettudatosabbnak vallják magukat, mint amilyenek a valóságban. A megkérdezettek 82,4 százaléka úgy nyilatkozott, hogy részt vesz a szelektív gyűjtés különböző módjaiban, ugyanakkor a kibocsátott PET (polietilén-tereftalát) palackoknak csupán 18-20 százaléka kerül a szelektív visszagyűjtési csatornákba.

Viszkei György kiemelte: Magyarországon évente mintegy 200 ezer tonna csomagolási műanyag hulladék keletkezik, amelynek 25-30 százalékát teszik ki a PET palackok.

A magyar háztartások csaknem felében húsznál több PET flakon ürül ki havonta, a nyári hónapokban pedig akár meg is duplázódik ezen termékek forgalma.

Az ÖKO-Pannon adatai szerint az ásványvizes és üdítős műanyag palackokból jelenleg 55-60 ezer tonna, vagyis 1,4-1,6 milliárd darab kerül forgalomba évente.

környezetvédelem PET palack
Kapcsolódó cikkek