BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína a „kizöldülés” világbajnoka

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kína fordítja a legtöbbet a gazdaságélénkítési erőfeszítések között zöldmunkahelyek létrehozására, s ennek már látszanak is az első eredményei – állítja a Reuters összesítése. A brit hírügynökség által közzétett elemzés szerint például az új szélerőművi kapacitások termelésbe állítása terén az ázsiai ország az idei első fél évben mind az USA-t, mint Európát maga mögött hagyta. Nagy öszszegeket költenek azonban a kínaiak a szintén alacsony szén-dioxid-kibocsátással jellemezhető LED-technológiájú lámpák vagy az elektromos autók elterjesztésére, illetve a napenergia hasznosítására is.

„A csekély szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás az általános gondolkodásmód szerves része lett Kínában” – magyarázza Wu Changhuan, a londoni The Climate Group szakértője. Szerinte az 1,3 milliárd lakosú óriást az is segíti a gyors átállásban, hogy központi tervutasításos rendszerben működik, s így a központi döntések gyorsabban elérik a „végeket” is.

A napenergia hasznosításában az idén Németország lesz az első a Barclays Capital felmérése szerint, miután a tavalyi „világbajnok” Spanyolországban korlátot szabtak az igénybe vehető állami támogatásnak. A kínaiak azonban itt is feljövőben vannak, az európai és amerikai növekedés pedig lassul.

A Szélenergia-világtanács úgy számol, hogy az idén Kína veszi át az új szélerőművek terén a globális piacvezető szerepét. Ebben alighanem az is szerepet játszik, hogy néhány hete egy pekingi rendelet rögzítette a szélerőművekből származó áram átvételi árát az országos rendszerben. Tágabb értelemben pedig az segíti a környezetbarát technológiák kínai terjedését, hogy a gazdaságélénkítési programok között itt fektetik a legnagyobb hangsúlyt a zöldgazdaságra való átállásra. Reuters

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.