BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégsem vonnak el 120 milliárdot az önkormányzatoktól?

A Magyar Nemzet egy szocialista elnökségi tagra hivatkozva azt írja, lehet, hogy mégsem vonnak el 120 milliárdot az önkormányzatoktól a jövő évi büdzsében.

Az MSZP vezetőinek egy része ezt az elvonást állítólag kivitelezhetetlennek tartja. A lap megjegyzi, hogy a korábban Bajnai Gordon miniszterelnök által „kőbe vésettnek” mondott számok közül valószínűleg csak a 3,8-3,9 százalékos hiánycél aktuális még. A közösségi közlekedést nem csupán 40, hanem 70 milliárddal kurtítják meg - jelentette be tegnap a kormányszóvivő.

A munka becsületének helyreállítása és a közbiztonság jelentős erősítése is szerepel majd a jövő évi költségvetés céljai között – mondta pénteken Bajnai Gordon miután a jövő évi költségvetésről tárgyalt az MSZP elnökségével.

A miniszterelnök szerint olyan büdzsé készül, mely választ ad azokra a legfontosabb problémákra, amelyek Magyarország előtt állnak. Idén és jövőre, két év alatt közel 7,6 százalékos GDP-csökkenéssel kell számolni. „Épp ezért takarékos költségvetés lesz, amelynek célja a stabilitás, a biztonság és a növekedés feltételeinek megteremtése Magyarországon” – mondta Bajnai. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.