Mi a helyzet a munkanélküliséggel most?
A GVI-ben a nyár elején indult az a kutatási program, amely a gazdasági válság területi szempontú elemzését tűzte ki célul.
Ennek keretében részletesen elemzik a munkanélküliség és az elbocsátások területi különbségeinek időbeli változását. Először – az évek óta megfigyelhető, szabályszerű nyár eleji javulásnak megfelelően – csökkentek, majd a tanév végén, a pályakezdők belépése révén újra enyhén emelkedtek az értékek.
A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy a nyáron már nem folytatódtak a válság korábbi szakaszára jellemző negatív munkaerő-piaci folyamatok. A stabilitás a munkanélküliség területi képében is megmutatkozik.
Az Északnyugat-Dunántúl gazdaságilag fejlettebb térségeiben – az álláskeresők számának drasztikus emelkedése ellenére – még mindig alacsonyabb az álláskeresők aránya az aktív korú népességhez képest, mint az ország eleve hátrányosabb helyzetű felében.


