Magyar gazdaság

Herényi: mindenhol be kellene vezetni a monoki kártyát

Az MDF támogatja a Monokon bevezetni tervezett szociális kártya ötletét, és szorgalmazni fogja, hogy a kormány dolgozza ki a széleskörű bevezetés feltételeit.

Herényi Károly MDF-es képviselő az MR1-Kossuth Rádióban azt mondta, üdvözlik, hogy a településen egy évtizedes problémára találtak megoldást. Ez az ország a „kifogásolók országa”, amikor pedig végre valaki veszi a bátorságot, hogy megoldást keressen, azonnal kritikusok hada esik neki - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Szerinte a kormánynak egyértelműsíteni kellene a természetbeni juttatások rendszerét, sürgősen ki kellene dolgoznia a kártya széles körű bevezetésének szabályait, és intézményt, valamint pénzt kell keresnie a rendszer működtetéséhez. Mindehhez az MFD egy határozati javaslatot terjeszt majd be – közölte a Herényi Károly a 180 percben.

Monok polgármestere azt mondta, nagyon alaposan megvizsgálták a kártya bevezetésének feltételeit, és a döntés előtt felmérték az igényeket is. Szepessy Zsolt úgy látja, a szociális kártya bevezetésével egy igazságos elosztórendszer születhet, az adófizetők által befizetett adóforintok végre jó helyre kerülnek, hiszen a kártyával nem lehet majd alkoholt, cigarettát venni.

A komoly technikai háttérrel felvértezett rendszer az elöljáró szerint részben alkalmas lehet az alkoholizmus visszaszorítására, és esélyt adhat a gyerekeknek arra, hogy tanulhassanak, jobban boldoguljanak, és becsületes magyar adófizető állampolgárokká válhassanak.

A kártya Szepessy szerint nem stigmatizál, hiszen vidéken mindenki tudja, ki él segélyből. Az embereket inkább az szégyeníti meg, amikor a szolgáltatók látványosan lekapcsolják a vizet, az áramot, a "megélhetési jogvédőknek" és az elavult elveket valló szociológusoknak pedig inkább ez ellen kellene küzdeniük – tette hozzá a polgármester. Szerinte egyébként a javaslat nem alkotmányellenes, ám ha kiderül, hogy mégis az, akkor az alaptörvényen kell változtatni.

adórendszer mdf szociális juttatások herényi károly monoki kárty adó szepessy
Kapcsolódó cikkek