Magyar gazdaság

Az SZDSZ támogatja a költségvetést, Bajnai a rádiós vizsgálóbizottságot

Bár hivatalos döntés nem volt róla, az SZDSZ frakciója támogatni fogja a 2010-es költségvetés hétfőn sorra kerülő, illetve jövő heti zárószavazását. Hétfőn a fejezeteken belüli átcsoportosításokról döntenek a képviselők. Bajnai Gordon miniszterelnök a liberális frakció ülése után közölte: a maga részéről egyetért az SZDSZ-es kezdeményezésű, a kereskedelmi rádiók frekvenciaelosztását vizsgáló bizottság felállításával.

Az SZDSZ frakció vendége volt Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő a liberálisokkal a költségvetésről, illetve a kormány eddigi tevékenységéről tárgyalt. Kóka János, a szabad demokraták frakcióvezetője a megbeszélés után úgy nyilatkozott, formális döntés ugyan nem született, de a képviselőcsoport támogatni fogja a 2010-es büdzsét a még hátralévő szavazásokon. A költségvetési szavazássorozatból még két epizód van hátra: hétfőn a fejezeteken belüli átcsoportosításokról, egy hét múlva pedig magáról a már véglegessé vált büdzséről szavaz a Ház.

Kóka azt mondta, nincs olyan vélemény a frakcióban, mely szerint el kellene utasítani a költségvetést. A politikus jelezte, a frakcióülésen azok sem érveltek a büdzsé ellen, akik esetenként a képviselőcsoporttal ellentétesen szavaznak. Kóka úgy fogalmazott, ha a módosító javaslatok hétfői szavazásán nem történik olyasmi, ami "szétverné" a költségvetést, a szabad demokraták megszavazzák a törvényjavaslatot.

Kóka szerint jó döntés volt a Bajnai-kormány támogatása, mert az a válságkezeléssel egyensúlyt teremtett, csökkentette a hiányt és a kamatokat, stabilizálódott az euró árfolyama, és lényegében megszületik a 17 százalékos, egykulcsos adókulcs. "Köszönet ezért Oszkó Péter pénzügyminiszternek és Bajnai Gordon miniszterelnöknek" - mondta Kóka János.

A szabad demokraták politikusa elmondta, a frakció a piacpárti megoldásokat választja, ezért aggodalommal figyelik az olyan megnyilvánulásokat, mint a pécsi vízmű és a rádiófrekvenciák körüli történések. A liberálisok szerint a Sláger és a Danubius frekvenciapályázatánál felmerül a bűncselekmény gyanúja, ezért vizsgálóbizottság felállítására van szükség.

Ezt maga a miniszterelnök is támogatja. Bajnai Kóka szavait követően leszögezte, egyetért a vizsgálóbizottság felállításával, és bízik abban, hogy ebben a kérdésben nem lesz konfrontáció a kormányzását támogató MSZP-frakcióval.

Bajnai is aggódik egyes piacellenes megnyilvánulások miatt. "Magyarországon a külföldi befektetők szívesen látott vendégek" - mondta a miniszterelnök. Szerinte azért is aggasztó és elképesztő, ami a pécsi vízművel történik, mert csak a francia befektetők több mint hatvanezer munkahelyet létesítettek az országban. Bajnai Gordon hétfőn egyébként találkozik azokkal a nagykövetekkel, akik közös nyilatkozatot adtak ki a magyarországi befektetői klíma kedvezőtlen változásáról. A kormányfő már a megbeszélés előtt igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, amikor azt mondta, az ország érdeke, hogy minél több külföldi befektető jöjjön ide, és így több munkahely is létesülhet Magyarországon.

Bajnai Gordon Kóka János költségvetés
Kapcsolódó cikkek