Magyar gazdaság

Lassan vége lesz a nagy elbocsátási hullámnak Magyarországon?

Annak ellenére, hogy a recessziónak még nincs vége, a DGS GLOBAL RESEARCH tanácsadócég által most lezárt „Képzési Benchmark Felmérés 2009” kutatás friss adatai alapján jóval kevesebben terveznek elbocsátást most, mint korábban.

A válaszadó cégek mindössze 10 százaléka számolt be arról, hogy az elkövetkező 3 hónapban elbocsátásra készül - közölte Dara Péter ügyvezető igazgató. A tanácsadócég az elmúlt egy évben rendszeresen vizsgálta a trendeket, s novemberi adatok alapján fény látszik az alagút végén.

Az összesen mintegy 380 ezer munkavállalót foglalkoztató 812 munkáltató jelentős része a szervezeti hatékonyság javításának lehetőségét a vezetési képességek fejlesztésében látja. A leküzdése érdekében jövőre a cégek 70 százaléka tervezi a középvezetőinek a fejlesztését, s a vezetőképzés került a vállalati képzések toplistájának élére.

Egyre jobban felértékelődik ugyanakkor a friss felmérésben résztvevők véleménye szerint a jövőre is gondoló munkáltatóknál a tehetségmenedzsment kérdése, mely a szorult helyzetből való kilábaláshoz, s cégek jövőbeli sikerességéhez ugyancsak fontos eszköz lehet. A DGS GLOBAL RESEARCH szakértői ugyanakkor az elmúlt időszakban gyakran szembesültek azzal, hogy a tehetségprogramok nem találnak megfelelő fogadtatásra, nem érik el a kívánt hatást, nem épülnek be szervesen a vállalati kultúrába. Arról nem is beszélve, hogy a már működő rendszerek fenntartása kérdőjeleződött meg számos szervezetnél a válságnak köszönhetően.

Az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) novemberi hírleveléből is az derül ki, hogy változatlanul csökkenő tendenciát mutatnak a csoportos létszám-leépítési statisztikák: a recesszió hatásaként jelentkező elbocsátások száma 70 százalékkal elmaradt a csúcsként számon tartott márciusi hónap adataival szemben.

Az új munkaerő-igény tekintetében azonban jelentős elmaradás mutatkozik, amely összefüggésbe hozható az októberben állást keresők számának alig egy százalékos emelkedésével. 

munkavállaló elbocsátás DGS Global Research recesszió
Kapcsolódó cikkek