A fideszes országgyűlési képviselő elmondta: az akció keretében egyebek közt azt kérdezik az állampolgároktól, hogy egyetértenek-e azzal, hogy ne emelkedjen 70 évre a hogy ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, valamint hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat.
Az aláírásgyűjtés célja, hogy az emberek érezzék, beleszólhatnak a jövőjüket befolyásoló dolgokba - fogalmazott Iván László. Hangsúlyozta: a Fidesz nem kívánja 70 éves korra kitolni a nyugdíjkorhatárt, és nem vezeti be a svéd modellt sem.
A fideszes képviselő újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz a kerekasztal jelentésében megfogalmazottakra nem reagált úgy, hogy azokat elfogadja.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz nyugdíjpolitikájában szerepel-e az egyéni számlás rendszer, azt válaszolta: akkor tudnak erre választ adni, mikor már látták, hogyan áll az ország gazdasága. Kifejtette továbbá azt is, hogy a nyolcévnyi MSZP-kormányzás eredményeként 600 milliárd forintos hiány van a társadalombiztosítási nyugdíjkasszában.
A Fidesz mellett ma az MSZP is bejelentette, hogy aláírásokat gyűjt a nyugdíjak védelmében . A kormánypárt kérdőívén három kérdés szerepel. Ezek: egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen 70 évre emelni az alapnyugdíj kifizetésének korhatárát, valamint hogy ne valósulhasson meg az az elképzelés, amely 15-20 százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók öregségi nyugdíját; végül hogy az éves nyugdíjemelést a jelenlegi rendszerben számolják ki, azaz megfelelő mértékű esetén a nyugdíjakat az inflációt meghaladó mértékben kelljen emelni.