Alkotmányellenes a szén-dioxid-adó
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Franciaország. Csúszik a párizsi kabinet által elfogadott szén-dioxid-emissziós adó január 1-jére tervezett bevezetése, miután a beépített kivételezések miatt az alkotmánybíróság viszszadobta a jogszabály eredeti változatát. A párizsi miniszterek most azon igyekeznek, hogy a reményeik szerint július elsején hatályba lépő új verzió ne sújtsa kettős teherrel azokat a légszennyező nagyvállalatokat, amelyek az EU emissziókereskedelmi rendszerében (ETS) való részvételre vannak kényszerítve.
A karbonadót eredetileg a globális felmelegedés elleni eszköznek szánta Nicolas Sarkozy francia elnök, és minden tonna kibocsátott szén-dioxid után 17 eurónyi befizetést irányzott elő. Kritikusai szerint azonban a jogszabály túl sok kivételezésnek hagyott helyet, és végül ez volt a taláros testület fő kifogása is, mivel az új rendszer így sértheti az adóalanyok közötti egyenlőség alapjogát.
A párizsi kabinet ugyanakkor az alkotmánybírósági kudarc ellenére is kitart a differenciálás mellett. Az egyik elképzelés szerint lehetővé tennék, hogy az ETS-ben 2013-tól részt vevő nagy légszennyezők levonhassák a befizetett karbonadót a kibocsátási kvótákért fizetendő összegből. Az új törvénynek úgy kell változó mértékű adót kivetnie a légszennyező nagyvállalatokra, hogy közben ne sértse a versenyképességüket – hangsúlyozta Christine Lagarde gazdasági miniszter. A január 20-án bemutatandó új javaslatba kedvezményes adókulcsokat és egyéb mechanizmusokat kívánnak beépíteni, ugyanakkor alapvető változtatásokra nem készül a kabinet – fogalmazott a tárcavezető a France 2 csatornának adott interjújában. Reuters


