A cseh statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adatai szerint a külkereskedelmi mérlegben 14,5 milliárd korona (792 millió dollár) többlet keletkezett novemberben, az export nem változott, az pedig 8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbhoz képest.
Havi összevetésben már mindkét mutató javult: az export 1,1 százalékkal, az import 3 százalékkal nőtt októberhez viszonyítva.
A tizenkét havi adat is javulást jelez az egy évvel korábbi helyzethez képest: 2008 novemberben az export még 18, az import több mint 13 százalékkal esett vissza az előző évhez viszonyítva.
Elemzők szerint a lassú javulás elsősorban a főbb partnerországokban alkalmazott gazdaságélénkítő programoknak és az autóvásárlási támogatásoknak tulajdonítható, de szerepe volt benne annak is, hogy a korona árfolyama tartósan elmaradt a 2008. évi csúcsoktól, árelőnyhöz juttatva a cseh exportőröket a külföldi piacokon.