Költségvetés: Fogynak a tartalékok
A kormány kitart az államháztartási tervek mellett, ebben a nemzetközi szervezetek is megerősítik. Sok azonban a kérdőjel, például az idén már másodszor változott a hivatalos GDP-előrejelzés. A jelenlegi ciklusban tartott utolsó IMF-felülvizsgálat kapcsán a Pénzügyminisztériummal egyetértésben az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is optimista a büdzsét tekintve, bár a külső környezetből eredő kockázatokat is hangsúlyozták – derült ki a felülvizsgálatot záró sajtótájékoztatón.
Továbbra sem kívánja a kormány lehívni az IMF–EU finanszírozási csomag aktuális részletét az államháztartás finanszírozásához, de a szakmai együttműködést változatlanul fenntartja – mondta Oszkó Péter.
A pénzügyminiszter az idei 3,8 százalékos hiánycélt továbbra is elérhetőnek nevezte, de hozzátette: a 2010-es büdzsé körüli kockázatokat figyelemmel kell kísérni.
A tárca módosított az alig három hete kiadott konvergenciaprogramban közzétett makropályán: a friss GDP-adatot figyelembe véve 0,2 százalékos visszaesést prognosztizál a tárca erre az évre a korábbi 0,3 százalékos helyett. A piaci elemzők viszont a külső környezet bizonytalanságai miatt óvatosabbá váltak az utóbbi időben, így a korábbiakhoz képest közelebb került a PM prognózisa a független szakértőkéhez. Ezzel az a rejtett tartalék csökkent, amely a tárca konzervatív gazdasági tervezéséből adódott.


