Magyar gazdaság

Segítség a magyar klasztereknek az európai jelenléthez

Nemzetközi együttműködési megállapodások segítik a magyar szervezett gazdasági együttműködések, a klaszterek európai piacra lépését - közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az idén második alkalommal megrendezett budapesti "Klaszterek Európában" konferencián két jelentős nemzetközi együttműködést írt alá a magyar Pólus Programiroda, a francia Sophia Antipolis és a görög Corallia Clusters Initiative szervezettel.

A Magyarországon a Pólus Programban támogatott klaszterfejlesztés egyik célkitűzése, hogy a szervezett gazdasági együttműködések támogatása révén a magyar kis- és középvállalkozói szektor megerősödjön, előmozdítsa innovációs tevékenységüket, bővítse nemzetközi terjeszkedési lehetőségeiket, s ezáltal a teljes magyar gazdaság európai szintű versenyképességét növelje.

A Sophia Antipolis Alapítvány 1984-es állami alapítása óta dolgozik az innováció, a kutatás és kultúra területén, működteti Európa legnagyobb tudományos és technológiai parkját a francia riviérán, körülbelül 40 ezer emberrel, több mint 70 országból, amely évente körülbelül 6 milliárd eurós forgalmat generál. A francia klaszter partnerek százaival dolgozik 35 országban, minden kontinensről, szakértői az innováció, a kutatás, a kockázati tőke, a környezeti és fenntarthatósági kérdések, illetve a tudományos és technológiai kultúra területén tevékenykednek.

A Pólus Programirodával aláírt együttműködési megállapodás értelmében a jövőben kiemelten támogatják a két ország klaszterei közti bilaterális együttműködéseket, a cégek nemzetközivé válását, részt vesznek egymás rendezvényein, folyamatosan információt cserélnek, tréningeken vesznek részt, és hozzásegítik egymást a tenderekről, pályázatokról való tájékozódáshoz.

A Corallia Clusters Initiative, a Hellén Technológiai Klaszter Kezdeményezéssel aláírt szerződés értelmében elsősorban az információs és kommunikációs technológia területén aktív klaszterek remélhetnek a jövőben támogatást. Az együttműködés keretei magukba foglalják az innovatív gazdasági együttműködések, az ipari kutatás-fejlesztés támogatását, kooperációt a képzés és az EU projektek koordinációja kapcsán. Projektötleteikkel a magyar és görög vállalatok a Pólus Programirodához, illetve a Coralliához fordulhatnak, ahol segítséget kaphatnak a partnerkereséshez is.

klaszterek Sophia Antipolis Alapítvány pólus programiroda
Kapcsolódó cikkek