Magyar gazdaság

Cégvezetők: a Fidesz-kormány jobb lenne

A gazdasági élet szereplői elégedettek a Bajnai-kormánnyal, mégis a határozott véleményt nyilvánítók nagy része szerint a Fidesz-kormány kedvezőbb lenne az ország gazdasága szempontjából

A Figyelő és a Straketing Stratégiai Marketingkutató és Tanácsadó Iroda idén is elkészítette felmérését, melyben arról kérdezték a vállalatvezetőket, hogy hogyan vélekednek az elmúlt év gazdaságpolitikájáról és milyen várakozásaik vannak a jövőre vonatkozóan. A Figyelőben ma megjelent eredmények szerint a cégvezetők elégedettek a Bajnai-kormánnyal, mégis a határozott véleményt nyilvánítók nagy része szerint a Fidesz-kormány kedvezőbb lenne az ország gazdasága szempontjából - áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleményben.

A Figyelő és a Straketing 1999 óta (a tavalyi év kivételével) minden évben elkészíti felmérését, melyben összesen 300 magyarországi cégvezetőt kérdeznek arról, hogy hogyan értékelik az elmúlt év gazdaságpolitikáját és milyen várakozásai vannak a következő évet tekintve. A legfrissebb felmérés a most megjelent Figyelőben olvasható. A legutóbbi választások előtt, 2006-ban az üzleti szférában nem volt kormányváltó hangulat, idén viszont óvatos várakozások övezik az elkerülhetetlennek tűnő változásokat.

A mostani eredményekhez hasonlóan a korábbi választások előtt a válaszadók közel fele mondta azt, hogy a Fidesz-kormány gazdaságpolitikai értelemben várhatóan ugyanazt csinálná, mint a jelenlegi vezetés. A válaszadók másik fele közül akkor kétszer annyian bíztak a hatalmon lévő baloldali koalícióban, mint az ellenzékben, idén viszont háromszor annyian, vagyis a cégvezetők 28%-a gondolja úgy, hogy a Fidesz-kormány kedvezőbb lenne gazdaságpolitikai szempontból.

Az elmúlt évet értékelve a cégek összességében elégedettek a Bajnai-kormánnyal, mely bátor lépéseket tett. A megkérdezettek többsége szerint a kormány nagyrészt olyan döntéseket hozott melyekkel ők is egyetértenek. Szintén többségben vannak azok, akik szerint a kormány alapvetően az ország érdekeit tartotta szem előtt és javította az ország nemzetközi megítélését.

A kormány intézkedései közül pozitív visszhangot kapott többek között a vállalkozások bérterheit érintő járulékok csökkentése, az változtatása, illetve a munkahelymegőrző támogatások biztosítása. Negatívan értékelték viszont az 20-ról 25%-ra emelését, a béren kívüli juttatások megadóztatását és a jövedéki emelését. A szuperbruttósítás, a vagyonadó bevezetése, a társasági adót érintő döntések, a nyugdíjat és szociális kiadásokat érintő megszorítások és a banki hitelnyújtás szabályozása vegyes fogadtatásban részesült. Összességében a Bajnai-kormány igen jó értékelést kapott, a döntések 53%-át pozitívan, 47%-át negatívan értékelték a vállalatvezetők, amely jó eredménynek mondható szemben a két évvel ezelőtt tapasztalttal, amikor is mindössze 5% körül volt az egyértelműen pozitívan értékelők száma.

Mit várnak a vállalatvezetők a leendő kormánytól?

Az értékelés mellett a vezetők elvárásaikat is megfogalmazták a leendő kormánnyal szemben, mely szerint a legsürgetőbb intézkedés az adócsökkentés és az adórendszer egyszerűsítése (79%). Szintén fontosnak tartják a munkabérek után fizetendő járulékok csökkentését, a munkahelyteremtést és a mérséklését (32-34%), emellett sokan szeretnék a forintárfolyam stabilizálását, a beruházások ösztönzését, támogatását, a bürokrácia csökkentését, illetve több pályázati és támogatási lehetőséget (13-15%).  A cégvezetők ezúttal elvárásaikkal szemben bizakodóak is: 49%-uk gondolja úgy, hogy a következő években valamilyen mértékű adó- és tb- tehercsökkentés várható.

A növekedés tekintetében szintén optimisták a vezetők. A felmérésben részvevők több mint fele mondta azt, hogy az elmúlt évben csökkent a forgalma, viszont a következő évtől már növekedésben bízik. Beruházást viszont kevesen, mindössze a válaszadók 52%-a tervez, 44% pedig semmilyen befektetésben nem gondolkodik. Utóbbi adat soha nem volt ilyen magas. 

felmérés bajnai-kormány választások Fidesz-kormány
Kapcsolódó cikkek