Magyar gazdaság

Pánik az euróövezetben

Kemény össztűz zúdult tegnap a görög vezetésre. Miközben a pénzpiacokon súlyos turbulenciákat váltott ki a hír, hogy a 2009-es görög deficit 12,7 helyett a GDP 13,6 százalékát is elérte, az ország részben lebénult a megszorítások ellen tiltakozó közalkalmazottak tömeges sztrájkja miatt.

A görög állampapírok utáni hozamok és hitelbiztosítási költségek látványos megugrása mellett a Moody’s délután bejelentette, hogy az eddigi A2-esről A3-asra rontja az ország hitelbesorolását, negatív kilátással. Az Eurostat által közzétett korrigált deficitadatok elemzők szerint azért váltottak ki ilyen heves reakciókat, mert a befektetők ismét szembesültek a görög statisztikai adatok megbízhatatlanságával.

A helyzet odáig fajult, hogy a német kormánykoalícióban részt vevő liberálisok Görögországnak az euróövezetből való kilépését is felvetették lehetséges alternatívaként. Az uniós adatokból ugyanakkor az is kiderült, hogy Magyarország nincs olyan rossz helyzetben, mint Görögország, jóllehet fel lehet fedezni hasonlóságokat a két ország válságos helyzetbe jutása kapcsán. Akár a GDP-arányos államadósság, akár a költségvetési hiány jelenlegi mértékét és trendjét nézzük – eltérő mértékű a magyar és a görög probléma.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

 

görög válság görög GDP Görögország görög gazdaság
Kapcsolódó cikkek