Magyar gazdaság

Külföldi befektetések: Gyengébb eredménnyel is az élbolyban

Magyarország gyengébb eredményével is a legjobban teljesítő régióbeli országok között van a külföldi befektetések alapján

Habár Magyarország gyengébb teljesítményt nyújtott tavaly a külföldi működő tőke befektetések terén, az Ernst & Young európai befektetési környezetet, s versenyképességet vizsgáló adatai szerint még ezzel együtt is a térség legjobban teljesítő országai között található. A külföldi befektetések által tavaly létesített munkahelyek száma alapján a kelet-európai régióból mindössze Lengyelország előzte meg hazánkat, a befektetési projekteket számba vevő listán pedig Lengyelország és Románia teljesített csak jobban.

A hagyományosan a franciaországi La Baule-i Befektetési Világkonferencián ismertetett, nemzetközi vállalatvezetőkkel készített interjúk alapján összeállított jelentésből kiderül: Magyarország mind a teremetett munkahelyek, mind a megvalósított projektek száma alapján  gyengébben muzsikált, mint egy évvel korábban. A projektek száma 36 százalékkal csökkent, ami - a tanulmány összeállítói szerint elsősorban az egész Közép- és Kelet-európai térségbe vetett bizalom megingását tükrözi, s mellette persze tükrözi e bizalom megingását  Magyarország iránt a költségvetési, gazdasági és politikai problémák miatt. Magyarországra az összes befektetési projektek 2 százalék érkezett tavaly. Annak ellenére, hogy tavaly csak 64 befektetési projekt valósult meg nálunk (szemben a tavalyelőtti százzal), még így is valamivel több, mint hétezer új munkahelyet teremtettek a befektetők - igaz, ez is negyven százalékos visszaesést jelent. Ezzel együtt is, a befektetők által a határokon túl teremtet összes új munkahelyeknek a 6 százalékát sikerült Magyarországra vonzani - derül ki az adatokból.
A visszaesés az egész térségre igaz: aminek oka, hogy a gyártó cégek (autóipar, elektronika, számítástechnika) kisebb befektetéseket valósítanak meg, mint korábban. Habár az egész térségben mérséklődött a teremtett munkahelyek száma, így is sikerült megelőzni Nyugat-Európát. Egyetlen kivétel van a csökkenés alól régiónkban: ez Szlovákia, ahol 44  százalékkal több munkahelyet teremtettek tavaly a külföldi befektetők, mint egy évvel korábban. Ám az is tény, hogy ezzel együtt is két hellyel Magyarország mögött, a 8. helyen végzett teremtett munkahelyek számát számba vevő rangsorban.
Egyébként - mint ebből is következik - továbbra is az a befektetési tendencia olvasható ki a tanulmányból, hogy az egyre kisebb méretű projektek választják Európát helyszínül. S nem csak térségünkben. Erre jó példa Nagy-Britannia, ahol csaknem 700 projektből 20 ezer munkahely jött létre, azaz átlagban 30 munkahely projektenként, és Franciaország, amelynek 25 fős átlaga jóval a Magyar 110 fős vagy a lengyel 73 fős átlag alatt van.
Ami a világtendenciákat illeti: globálisan 39 százalékkal csökkent tavaly a külföldi működő-tőke befektetések értéke, ezen belül az Európába érkezetteké 36 százalékkal. A kontinensünkön megvalósult projektek száma ennél kevésbé, 11 százalékkal mérséklődött, s a teremtett munkahelyeké is ismét csökkent, ezúttal 16 százalékkal. Nyugat-Európában ez utóbbi adat mínusz 18 százalék volt - olvasható ki a jelentésből. Amelyből az is kiderül, hogy a leginkább a szolgáltatási szektor sínylette meg a válságot. Érdekes és erősödő trend, hogy Európában is egyre aktívabbak a kínai és az India befektetők.

Készülődő projektek Magyarországon
Mint a befektetés-ösztönzésért felelős ITD Hungary Zrt.-nél megtudtuk: a már folyó tárgyalások státusza alapján legalább 20 befektető magyarországi beruházására számítanak még az idén rajtuk keresztül. Ezek a cégek csaknem 400 millió euró értékben fektetnének be Magyarországon, összesen több mint 3000 munkahelyet teremtve. Eddig idén 12 beruházást jelentettek be az ITD Hungary-n keresztül a befektetők ezzel csaknem 1500 új magyar munkahelyet teremtve megközelítőleg 400 millió euró értékben.
Tavaly összesen 36 beruházást jelentett be az ITD Hungary csaknem 1 milliárd euró értékben. Ezek révén összesen több mint 5800 új közvetlen munkahely képződött. Annak ellenére, hogy az elemzők 2011 előtt nem jósoltak növekedést a gyártó iparágak területén, az ITD Hungary által kezelt befektetői projekteknél 2009 szeptembere óta egyértelmű élénkülés figyelhető meg az autóipar és az elektronika területén.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Ernst & Young európai befektetési környezet Befektetési Világkonferencia
Kapcsolódó cikkek