Ryanair „újítás": több tízezer forintot gombolhatnak le arról, aki nem figyel
November 12-től az ír diszkont légitársaság kizárólag digitális formátumban – elsősorban a saját mobilalkalmazásán, illetve más, jóváhagyott elektronikus felületen keresztül – fogadja el az utasok beszállókártyáit. A Ryanair hivatalos kommunikációja a lépést a fenntarthatósági stratégiájába illeszti, kiemelve, hogy az átállással évente több mint 300 tonna papírfelhasználástól mentesül a cég. Az intézkedés ugyanakkor egybevág a fapados üzleti modell alapvető logikájával is: a digitalizáció csökkenti az adminisztrációs terheket és a földi kiszolgálás költségeit, a szabályok megszegése esetén felszámított, akár 55 eurós pótdíj pedig a légitársaságok számára kulcsfontosságú kiegészítő bevételeket növeli, írta meg az Origo.

A Ryanair ott nyerészkedik ahol csak tud, ezúttal "zölden"
A bejelentés komoly vihart kavart, különösen az Egyesült Királyságban és Németországban, ahol a fogyasztóvédelmi szervezetek már a lehetséges jogi következményeket vizsgálják. Aggodalmuk nem alaptalan, hiszen a cég saját adatai szerint is az utasok közel 20 százaléka – havonta több millió ember – jelenleg nem használja a „myRyanair” applikációt. Számukra, illetve azok számára, akiknek a repülőtéren merül le a telefonjuk, vagy egyszerűen nem rendelkeznek okoseszközzel, az új rendszer komoly kihívást jelent.
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója elismerte, hogy az átállás okozhat kezdeti nehézségeket, de a cég felkészült ezek kezelésére. Az eredetileg májusra tervezett bevezetést éppen ezért halasztották a jóval gyengébb forgalmú novemberre. A tavaszi hónapban jellemzően 20 millióan, addig novemberben csupán 13 millióan utaznak a légitársasággal.
A riválisok egyelőre kivárnak, és továbbra is lehetővé teszik a papíralapú beszállókártyák használatát.
Aki mégis digitális beszállókártya nélkül érkezik a repülőtérre, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A helyszíni nyomtatásért a Ryanair pótdíjat számít fel, amelynek mértéke jelentősen meghaladja a korábbi 20 eurós díjat. Spanyolországban 30, Ausztriában 40, míg az Európai Unió többi országában és az Egyesült Királyságban egységesen 55 eurót, azaz átszámítva közel 22 ezer forintot kell fizetni. A légitársaság ugyanakkor biztosít megoldást a csoportosan utazóknak: egyetlen utas a saját alkalmazásában tárolhatja és kezelheti az egész csoport beszállókártyáját.


