Magyar gazdaság

Több mint kétezer munkahelyet találtak az állásügynökök

A január óta dolgozó állásügynökök az év első öt hónapjában 2.243 álláslehetőséget tártak fel országszerte - közölte az MTI kérdésére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) csütörtökön.

Az állásügynök projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében működik, tervezett költségvetése 100,4 millió forint. A projekt keretében régiónként két mobil állásügynök dolgozik, legfontosabb feladatuk az üres álláshelyek feltárása, a munkáltatók tájékoztatása a regionális munkaügyi központok által nyújtott munkaerőpiaci szolgáltatásokról, és a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról.

Lőrincz Leó, az FSZH Foglalkoztatási és Szolgáltatásfejlesztési Főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: előzetes célkitűzésük az volt, hogy az állásügynökök havonta legalább 280 álláshelyet "hozzanak be" az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) számára, amelyekre az álláskeresőket közvetíteni lehet. Az állásügynökök eredményesen végezték munkájukat, így az első 5 hónapban a tervezettnél jóval több álláslehetőséget tártak fel - emelte ki a főosztályvezető.

Ismertette: január-májusban kiemelkedő létszámban kerestek munkavállalókat a feldolgozóiparban gépek kezelésére (386 fő), a kereskedelmi és vendéglátóiparba (357 fő), vas- és fémipari foglalkoztatásra (246 fő). Gazdasági és pénzintézeti munkakörökre 168, gazdasági, jogi és társadalomtudományi területre pedig 108 munkavállaló jelentkezését várták, várják a munkaadók.

A munkaadók szívesen fogadják az állásügynökök személyes megkeresését, és a szakemberek tevékenységének és tájékoztató munkájának köszönhetően bővül és erősödik az ÁFSZ kapcsolatrendszere a munkáltatókkal - hangsúlyozta Lőrincz Leó.

A Győr-Moson-Sopron megyében állásügynökként dolgozó Hetényi Anikó az MTI-nek elmondta: a cégek főként mérnöki, asszisztensi munkakörökbe keresnek munkavállalókat, vezetőkre és betanított, valamint alkalmi munkásokra kevéssé van szükség. Hozzáfűzte: egy kis rámenősség is szükséges a munkához, mert sok esetben első hallásra "megijednek" a cégek, az első lépések után azonban szinte kivétel nélkül minden céggel sikerült eredményes kapcsolatot kialakítani, és nagyrészt a hozzájuk kiközvetített emberekkel is meg vannak elégedve.

állásügynök állás munkahely
Kapcsolódó cikkek