Wieszt: nem bizonyít semmit a rejtett kamerás felvétel
Függetlenként folytatja a korrupcióval vádolt volt szocialista képviselő, Wieszt János a Fővárosi Közgyűlésben – tudta meg a Népszabadság. A Fővárosi Közgyűlés ma délelőtt kezdődött, kétnaposra tervezett ülése előtt a képviselő hangsúlyozta, hogy a rejtett kamerás felvétel, amelyen kétmillió forintot vesz át egy borítékban, "teljes mértékben manipulatív, és nem bizonyít semmit sem".
Szerinte ő egy politikai támadás elszenvedője, amelyet Kupper András XI. kerületi fideszes képviselő indított, aki Újbuda polgármestere akar lenni, és "megkezdte a kampányát".
A 67 tagú közgyűlésben a függetlenné vált Wieszt egyébként a mérleg nyelvének szerepét töltheti be, a várost kisebbségben irányító SZDSZ-nek ugyanis már a volt koalíciós partner szocialistákkal együtt sincs meg a többsége. A napirendi pontok elfogadásánál többször is máshogy szavazott, mint korábbi pártja.


