Végre egy jó hír a munkaerőpiacról
A 2008 ősze óta romló tendencia nyomán az akkori 3,9 millió feletti munkahelyből megszűnt majdnem kétszázezer, de az első negyedév óta már közel 60 ezer ember helyezkedett el – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A 3 millió 779 ezres foglalkoztatotti létszám azonban még mindig elmarad a tavaly ugyanilyenkor mérttől.
Az idénymunkák durván 30 ezres többletet tesznek ki, a bővülés másik fele viszont már a gazdasági növekedés beindulására vezethető vissza. A recesszió ugyanis már 2009 végére befejeződött, így nagyjából letelt az az időszak is, amely a munkaerő-piaci fordulathoz szükséges.
Ahhoz persze több időre van szükség, hogy felszívja a gazdaság a válság során keletkezett szabad kapacitásokat. Ezt jelzi, hogy a munkanélküliségi ráta még így is 11,1 százalékos, habár az első negyedéves csúcstól 0,7 százalékponttal kedvezőbb. Nem lépte át tehát a félmilliót az állástalanok száma, hajszálnyival maradt a bűvös határ alatt télen, azóta pedig lassan mérséklődik.

