Magyar gazdaság

Közel 134 ezerre nőtt az átlagos nettó kereset

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2010 első hat hónapjában 3,0%-kal, a nettó átlagkeresetek 9,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,7%-os növekedése mellett) döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának köszönhetően 3,7%-kal emelkedett - derül ki a KSH jelentéséből. Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január–júniusban átlagosan 2 millió 671 ezer volt.

2010 január–júniusban a költségvetési szférában 767 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 803 ezren dolgoztak. A költségvetési szférában a közfoglalkoztatás bővülése miatt 4,9%-kal nőtt a
létszám, e nélkül számolva 0,3%-os csökkenés következett be. A versenyszférában 2,4%-kal dolgoztak kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma 0,2%-kal emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 204 100 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 205 700 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 203 900 Ft-ot
ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,0%-kal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 4,4%-kal nőttek, a költségvetés területén pedig 0,1%-kal elmaradtak az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy január és március hónapokban kereset-kiegészítés kifizetésére került sor a közszférában. A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi, biztonsági tevékenység volt (449 500 Ft), ezt követte az információ és kommunikáció (375 400 Ft) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (351 600 Ft).

Legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (123 900 Ft), valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászatban (137 200 Ft) dolgozók kerestek.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hat hónapjában átlagosan 2,5%-kal, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,2%-kal haladta meg az előző év január–júniusit. A
költségvetési szférában dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye, az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,7%-kal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 133 400 Ft (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96 700 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 171 800 Ft) volt. A nettó kereset így átlagosan 9,6%-kal volt magasabb az
előző évinél. A versenyszférában és a költségvetési szervezeteknél is 9,7%-os növekedés jelentkezett.
A 217 100 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,8%-kal haladta meg az előző év január–júniusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,0%-nak felelt meg.

reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,7%-os növekedése mellett) döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának köszönhetően 3,7%-kal emelkedett - derül ki a KSH jelentéséből. Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január–júniusban átlagosan 2 millió 671 ezer volt.KSH-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek