A Költségvetési Tanács 80 módosítót elvetne
Ezek közül tíz döntően valamely külső tétel előirányzatát kívánja megváltoztatni oly módon, hogy az indoklásban valamilyen szaktörvényben meghatározott mérték megváltoztatására hivatkozik, de a javaslatot a szaktörvény módosításával nem támasztja alá.
Húsz módosító megfelelő indok nélkül valamely külső bevétel előirányzatát növelné meg, és a Költségvetési Tanács 2011. évre vonatkozó becslése az érintett külső tételek esetében alacsonyabb, mint a kormányzati tervszám így módosított értéke. Huszonkilenc indítvány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékot kívánja csökkenteni, míg 14 formailag sem egyensúlyos, így a költségvetési egyenleg romlását eredményezné – olvasható az elemzésben, amely megemlíti azt is, hogy hét javaslat bár formailag egyensúlyban van, tartalmi szempontból azonban nem tesz eleget a kötelező ellentételezés szabályának.
A testület közvetlenül nem foglalt állást a 16 valamely külső bevétel előirányzatát növelni kívánó módosító javaslat elfogadásával kapcsolatban.


