Magyar gazdaság

Miért zuhan a forint? - Elemzés

A forint nem tudott kedvező irányba fordulni a Fed likviditásfokozása után sem. Kondrát Zsolt szerint a jövő évre szóló 3 százalékos növekedési terv nem felel meg az óvatos tervezésnek. A költségvetést nem fogadta kedvezően a piac. Hozzátette: a Költségvetési Tanács elemzése meghatározó lesz.

A költségvetés negatív fogadtatása közrejátszott a forint utóbbi napokban bekövetkezett gyengülésében – mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője. „Korábban mindenki a 2011-es költségvetésre koncentrált, de középtávon kockázatok vannak” – tette hozzá a szakértő.

A különadók kifutásával 2013-14-ben lyuk keletkezik a költségvetésben, valamint a 2011-es 3 százalékos növekedési terv nem feltétlenül felel meg az óvatos tervezésnek. „Óriási növekedést szeretne a kormány az elkövetkezendő években, mely túltervezett” – fejtette ki Kondrát Zsolt. Továbbá kockázatot jelent, hogy a fenntarthatónak látszó magánpénztári rendszerből egy rosszabb irányba fordulunk – mutatott rá az MKB Bank vezető elemzője.

A Citigroup pénteken kiadott friss elemzésében 2,3 százalékos növekedésre számít Magyarország tekintetében – írja a Bloomberg.

A Fed döntése után pozitív légkör uralkodott a piacokon, csütörtökön a zloty erősödni tudott, pénteken már mindenki gyengül. „A feltörekvő piacokon is kedvező hangulat uralkodott csütörtökön, ám a forint ebben a kedvező légkörben sem tudott erősödni, sőt gyengült” – mondta Kondrát.

Az euró 274,6 forint, a frank 203-hoz közelít péntek délelőtt.

A forint pillanatnyi árfolyamát itt megtekintheti!

A kormány időt is vásárolt ezekkel az intézkedésekkel, van ideje strukturális reformok végrehajtására.

„Van esély arra, hogy a növekedés felfut, de a világgazdaság alacsony növekedési ütem elé néz” – mondta Kondrát Zsolt. Hozzátette: „Túlzás égbe vinni a növekedési kilátásokat, több évre nem is láthatunk előre”. A kormány a magas növekedéssel akarja eltüntetni a hiányt, mely a befektetőket nem győzi meg.

Matolcsy György, az NGM vezetője bejelentette: 600-800 milliárd forintos kiadáscsökkentés várható 2013-15-ben. Kondrát Zsolt úgy fogalmazott: a piac ennél részletesebb információkat vár. Hozzátette: „ebbe benne van a strukturális reform lehetősége is”.

Kondrát elmondta, a költségvetés átláthatósága sokat romlott, nem lehet a dolgok mögé látni. A webes sajtótájékoztató is alkalmatlan arra, hogy részletesen megismerjük a költségvetés pozícióját.

A Moody’s hitelminősítő felülvizsgálja a magyar besorolását azzal a lehetőséggel, hogy leminősíti hazánkat. Kondrát elmondta: a Moody’s leminősítésének nem lenne olyan negatív hatása, mint a Spandard&Poor’s leminősítésének: „Az S&P-t azért kísérte különös figyelemmel a piac, mert a hitelminősítő rontása „junk” kategóriába helyzete volna Magyarországot. A Moody’s több kategóriával magasabban tartja hazánkat.”

Kondtár Zsolt szerint érdemes lesz figyelni a Költségvetési Tanács 2011-es költségvetéssel kapcsolatos elemzésére. Az elemző azonban figyelmeztetett: a nemzetközi hangulat meghatározó, ha változás következik be, romlik a hangulat, akkor mi is zuhanunk.

A piacon az a pletyka terjedt el, hogy a költségvetés bevételi oldala túltervezett - a Világgazdaság Online információi szerint - mely súlyos problémákat okozhat.

forint Frank növekedés GDP deviza államháztartás 2011 hiány euró áht költségvetés árfolyam piac
Kapcsolódó cikkek